NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megint sokfelé nem járnak a vonatok Németországban

Megint sokfelé nem járnak a vonatok Németországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Budapest-Prága-Berlin és a Budapest-Prága-Hamburg járatok Drezdánál megállnak.

HIRDETÉS

Nagyon sokan nem tudnak majd vonatra szállni mától legalább 6 napig Németországban.

Az állami vasúttársaság mozdonyvezetőinek legújabb sztrájkja ugyanis a főbb vonalak kétharmadát érinti a teherszállításban már kedd reggel óta, szerda nulla órától pedig a személyvonatok sem indulnak.

Az ország keleti részén a vasúthálózatnak csak 10 százalékán van forgalom.

Egy bosszús úr azt mondja, soha többé nem utazik a Deutsche Bahnnal. Kétszer már felsült velük, harmadszor nem kockáztatja, hogy hoppon marad.

Tavaly nyár óta kilencedszer hirdet sztrájkot a a német állami vasút mozdonyvezetőinek szakszervezete. Ez a mostani munkabeszüntetés a magyar vasutat is érinti. A Budapest-Prága-Berlin, illetve -Hamburg felé közlekedő járatok csak Drezdáig mennek.

A Deutsche Bahn szóvivője, Achim Staus szerint megengedhetetlen, hogy emberek milliói ne tudjanak útrakelni Németország-szerte éppen Pünkösd idején, amely pont olyan forgalmas időszak, mint a karácsony és a húsvét.

A német gazdaságnak minden egyes ilyen nap 100 millió eurójába kerül. Azt, hogy ez a mostani sztrájk meddig tart, még nem tudni, a vége előtt 48 órával jelez majd a sztrájbizottság.

A szakszervezet, a GDL egyik vezetője, Claus Weselsky eredményként értékeli, hogy most a korábbiaknál többen, majdnem három és félezren nem veszik fel a munkát az állami vasútnál.

A Deutsche Bahn mozdonyvezetőinek szakszervezete béremelésen és a munkaidő csökkentésén kívül azt akarja elérni, hogy ne csak a vállalat mozdonyvezetőinek, hanem más alkalmazottainak munkafeltételeiről is tárgyalhasson.

A német szövetségi parlament pénteken szavaz majd arról a törvényjavaslatról, amely szűkitené a nem reprezentatív szakszervezetek mozgásterét Németországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bíróság elé állt az AfD egyik regionális vezetője

Németországban letartóztattak két orosz kémet, akik szabotázsakciókat is terveztek

A TikTokon is megpróbálja felvenni a harcot az AfD-vel Olaf Scholz német kancellár