NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kocsmatudomány újratöltve

Kocsmatudomány újratöltve
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A londoni kocsmák törzsközönsége három napon át a sör mellé egy pint tudományt is kap - a legnevesebb tudósok magyarázzák nekik kutatásaik lényegét.

HIRDETÉS

A brit főváros egyik kocsmájában egy fiatal, szakállas tudós épp azt mutatja be a törzsközönségnek, hogyan lehet megépíteni az univerzum modelljét legóból. Lelőjük a poént: a mutatványhoz JÓ SOK legóra van szükség.

A londoni kocsmákban ma városszerte tudósok és szakértők magyarázzák érdeklődőknek a rák és az időskori elbutulás rejtélyeit, az idegen bolygókon előfordulható élet esélyét, vagy épp azt, hogyan lehet Nobel-díjat nyerni. Mindez része a május 18 és 20 között rendezett “Egy pint tudomány” elnevezésű rendezvénynek, egy egyre népszerűbb eseménynek, ami lehetőséget biztosít a tudósoknak arra, hogy kilenc ország kocsmáiban magyarázzák el a szélesebb közönségnek kutatásaik lényegét.

Az ötlet természetesen nem is születhetett meg másutt, mint egy kocsmában. 2013-ban két neorulógus-kutató volt az, aki beszélgetés közben először felvetette egy kocsmai tudományos fesztivál lehetőségét, ami rendkívül gyorsan népszerűvé vált. Eleinte csak pár londoni intézményben, de alig két évvel alapítása után ma már 600 kocsmában, köztük Oxford, Cambridge, New York, Párizs, Berlin és Sydney italbárjaiban tartják meg világszerte..

Az egyik alapító, Michael Motskin szerint az esemény olyan, mint a “Mindentudás Egyeteme egy sörrel”. Véleménye szerint az, hogy ilyen témákról alkoholfogyasztás közben beszélnek, elengedhetetlen eleme a sikernek. – Nagy szakadék van aközött, amit az átlagember a tudományról tud, és amit mi manapság a laborokban csinálunk. A legjobb módszer arra, hogy a kettőt közelebb hozzuk egymáshoz, ha nem egy előadóteremben, hanem egy nyugodt környezetben beszélünk arról, mivel is foglalkozunk, a beszélgetés közben pedig akár egy italt is elfogyaszthatsz – mondta.

A legtöbb Londonban tartott eseményre már hetekkel korábban elfogytak a 3 fontért árusított jegyek. A legkelendőbb “kocsmaelőadások” a neurológiai és az atomfizikai programok voltak – köztük a fent említett legós bemutató is.

A kocsmában történő tudományos beszélgetéseknek Nagy-Britanniában amúgy is van hagyománya: James Watson és Francis Crick a DNS duplaspirálos felépítésének felfedezését is egy kocsmában, a cambridge-i Eagle pub-ban jelentették be 1953-ban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Happy enddel végződött egy hatlábú spániel viszontagságos története

Mely országokban isznak legtöbb alkoholt Európában?

Megérkezett az új legénység a Nemzetközi Űrállomásra