rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sokkoló ítélet: felmentették a francia rendőröket.


Franciaország

Sokkoló ítélet: felmentették a francia rendőröket.

A francia bíróság felmentette azt a két francia rendőrt, akiket azzal vádoltak, hogy 10 éve magukra hagytak két fiatalt, akik bemenekültek egy trafóházba, ahol halálos áramütést kaptak.

A 15 és 17 éves fiú egy focimeccsről tért haza, amikor a két rendőr megkergette őket.

Az ítélet sokkolta a hozzátartozókat az egyik fiú testvére szerint nincs igazság.

– Belebetegedek ebbe a döntésbe, csalódott vagyok, minden, amit el tudnak képzelni. A rendőrök érinthetetlenek, soha nem ítélik el őket – mondta a fiatalember.

Az ügyvédjük szerint az ítélet igazságos a rendőrök nem követtek el bűncselekményt.

– Kilenc évnyi hosszú szenvedés zárult ma le, ezzel a döntéssel. Vége van és most már ők is fellélegezhetnek – mondta az ügyvéd.

Az eset 2005-ben hamar lángra lobbantotta az addig lappangó feszültségeket a bevándorlók lakta környékeken Franciaország-szerte.

Több, mint 300 épületet és tízezer autót rongáltak meg. Az országban, nagyon nehezen állt helyre a rend.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Lázadoznak az uniós tagállamok a menekültkvóta miatt