rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Trágyaszállító ütközött vonattal Németországban- több halott


Németország

Trágyaszállító ütközött vonattal Németországban- több halott

Teherautóval ütközött egy személyvonat egy vasúti átkelőben Németország nyugati részén szombaton. A balesetben legalább ketten meghaltak és húszan megsérültek.

A tragédia az északnyugati Ibbenbüren település közelében történt.

A szerelvény egy trágyaszállító teherautóval ütközött össze az átkelőben, amely valószínűleg elakadt, amikor megpróbált áthajtani a síneken.

A vonat 200 méteren át tolta maga előtt a teherautót, de annak sofőrje mégis sértetlenül megúszta a balesetet.

- Próbáltam segíteni-mondja a baleset egyik túlélője.- Hallottam, hogy a vezető kiabál: Nyissák ki az ajtót! Később láttam, hogy halottan fekszik az ajtó mögött, körülötte pedig roncsok voltak.

- Csak arra emlékszem, hogy hirtelen fékeztünk, majd egy nagy csattanás következett, és szétzúzódott mögöttem egy üveg.

A rendőrség közlése szerint a vonat nagyon zsúfolt volt. A szerelvényen utazó húsz sérült közül hárman válságos állapotban vannak.

Megölték az Iszlám Állam egyik fontos vezetőjét amerikai különleges erők

Szíria

Megölték az Iszlám Állam egyik fontos vezetőjét amerikai különleges erők