rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Puccs-kudarc Burundiban: a három fő kitervelőt letartóztatták


Burundi

Puccs-kudarc Burundiban: a három fő kitervelőt letartóztatták

Visszatért Burundiba az elnök, Pierre Nkurunziza, akinek hatalmát a hadsereg egy csoportja meg akarta dönteni. A puccsban résztvevők pedig megadták magukat, az államcsínyt kitervelő három tábornokot őrizetbe vették.

Az elnök Twitter-oldalán tudatta a világgal, hogy nem sikerült elmozdítani a hatalomból, és hazatért Tanzániából.

“Burundiban vagyok. Gratulálok a hadseregnek és a rendőrségnek a hazaszeretetükhöz, amit tanúsítottak. Mindenekelőtt pedig Burundi népének, a türelméért” – írta tweetjében az államfő.

- Egy tankkal mentek az állami televízió épületéhez, mi pedig megállítottuk őket. 12-ejüket megöltük. Összesen 35 sebesültet követelt az összecsapás, közülük négy a mi katonánk. Kilenc embert letartóztattunk – mondta Prime Niyongabo, a katonaság vezérkari főnöke.

A közép-afrikai országban április utolsó napjaiban kezdődtek a tiltakozások, miután Nkurunziza elnök bejelentette: harmadszorra is indul a közelgő választáson, bár az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodás is csak két elnöki mandátum kitöltését teszi lehetővé.

Az államcsínyre tett kísérletet az Afrikai Unió és az ENSZ is elítélte.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Búcsú a legendás B.B. Kingtől