rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Németország fogadhatja a legtöbb menekültet az EU-ban


Világ

Németország fogadhatja a legtöbb menekültet az EU-ban

Az Afrikából menekülni kényszerülők kétségbeesve vállalják az életveszélyt is, csak hogy Európába jussanak.

Sokkolta a világot az a felvétel, ami egy táska átvilágítása közben készült a marokkói spanyol határon. Egy bőröndben szorongva fedeztek fel egy elefántcsontparti kisfiút, amiről a spanyol TVE is tudósított:

Adu nyolc éves, maláriás. Édesanyja és férje is Elefántcsontpartról származnak, és hivatalosan kérvényezték családjuk újraegyesítését Spanyolországban. Kérvényüket elutasították.

- Szerettem volna, hogy mehessen a férjem és a fiam. A férjem nem tudta, hogy Adu a bőröndben volt – mondta az édesanya.

Múlt csütörtökön fedezték fel a táska átvilágításakor a fiút a ceutai határon. Embercsempészet gyanújával letartóztattak egy marokkói nőt, aki a bőröndbe rejtette a fiút, és az apját. A kisfiút a gyermekvédelem helyezte el, orvosi vizsgálatokat végeznek rajta, és az ügyben nyomozást indítottak.

Az igazságügyminiszter szerint meg kell találni a megfelelő megoldást.

Az apa ügyvédje kérte a kisfiú elengedését, azzal érvelve, hogy Spanyolországnak be kell fogadnia.

Az olasz szakemberek 200 ezer migráns érkezését prognosztizálják idén a tengeren keresztül. Itália igyekszik felkészülni a fogadásukra, tudjuk meg az olasz RAI, Nogara városban készített riportjából:

- Az olaszok jól bántak velem, kaptam enni és helyet, ahol aludhattam. Ezért szívesen dolgozom – mondta egy menekült.

Három csapat véges ötféle munkát fizetség nélkül, napi három órában. A Szaharától délre fekvő területekről menekültek el, többségük Gambiából és Szenegálból, de akad, aki Pakisztánból jött. Mindannyian politikai menekültstátuszt kértek.

- Mit csinálnak? – kérdezte a riporter.

- Fát kell felpakolnunk, és arrébb vinnünk – felelte egy menekült.

Lakóterületeket éppúgy tisztán tartanak, mint a temetőhöz vezető utat. Az észak-olasz veronai Nogara önkormányzatának együttműködése az első Itáliában, amikor a város vezetése megállapodást köt a fizetség nélkül dolgozó emberekkel, amíg helyzetük nem tisztázódik. Amint döntenek a hatóságok a menekültek státuszáról, utána már nem lehetséges foglalkoztatásuk. Ha kapnak munkavállalási engedélyt, rendes állást betölthetnek. Ha kérelmüket elutasítják, akkor deportálják őket. Addig viszont önkéntes munkával hasznosíthatják magukat.

- Így tudom megköszönni az olasz embereknek a segítséget – magyarázta egy önkéntes munkás.

Állást szerezni viszont szinte lehetetlen. Sok migráns illegálisan kezdett dolgozni Európában, ellátva ezzel sok feladatot. Mások az utcán élnek a francia fővárosban vagy az Anglia felé eső kikötővárosban, Calais-ben. A France 3 összeállítása:

Az északi pályaudvarnál táboroznak sokan Párizsban. Nincs hova menniük. Két hónap alatt megduplázódott a számuk. 250 élnek a magasvasút alatt, ez már elérte a tűréshatárt.

- Párizs szívében vagyunk, a világ egyik legszebb városában. Valamit tenni kell, az emberek az utcán pusztulnak el. Olyan, mintha a dzsungelben lennénk! Ideje tenni valamit! – mondta értetlenül egy férfi a környékről.

Zerihun Etiópiából, Mahmoud Eritreából menekült el. Londonba tartanak mindketten, de Calais-nál elakadtak. Elszántan menni akarnak, annak ellenére, hogy Nagy-Britannia nem fogadta el a menekültkvótát.

- Eddig nem sikerült továbbmennem Calais-ből, de újra megpróbálom, vagy Olaszországba megyek – mondta bizonytalanul egy menekült.

- Nem akar Franciaországban maradni? – kérdezte a riporter.

- Az egész családom Angliában van, a bátyám és a nővérem is. Ha visszamegyek, megölnek. Nem mehetünk vissza, ezért van szükségünk segítségre! – tette világossá a helyzetét a migráns férfi.

Zerihun épp most látta egy videofelvételen, ahogy a bátyját kimenti a Földközi-tengerről az olasz partiőrség hajója. Sokan pánikszerű sietséggel igyekeztek a fedélzetre kapaszkodni, többen megfulladtak.

Párizsban csak az Emmaus nevű mozgalom segít a migránsokon. A lakók is egyre nehezebben viselik az ablakaik alatt mindennapossá váló szenvedést. Philipe sült csirkét visz a menekülteknek:

- Az a baj, hogy nagyon sokan vannak, harcot vívnak az ételért. Nem tudok megetetni 250 embert 25 csirkével. Mit kapok cserébe? Egy mosolyt, és fényt a szemekben.

Philipe szerint ha a franciák szóba elegyednének a menekültekkel, ahelyett, hogy félnének tőlük, a segítségükre lehetnének a hosszú út párizsi állomásán.

Az Európai Bizottság akcióterv összeállítását javasolja, és kvóták segítségével a menekültek elosztását a tagországok között. A svájci német SF1 összeállítása:

Több mint 500 ezer menekült kérvényezte befogadását Európába tavaly. A terhek nem oszlanak meg egyenlően. Ezen változtatna az EU kvótarendszere, ami egyben új nehézségeket is teremtene. Az EU-nak fel kell erre készülnie.

A javaslatok heves vitákat váltanak ki, de az uniós álláspont egyértelmű. Nem tartható tobább a menekültek szenvedése, a tengerbe fulladása. Nem nézhetünk félre a jövőben.

A kvótarendszert minden fél számára elfogadhatóan célszerű kialakítani. A gazdaságilag erősebb országok több menekültet képesek befogadni. A GDP például megfelelő mutatónak tűnik ennek mérésére. De ilyen lehet a munkanélküliségi arány, illetve a már ott élő vagy tartózkodást kérelmező menekültek száma.

Ezek alapján Németország képes befogadni a legtöbb menekültet, 19 százalék körüli arányban. Franciaország 15, Olaszország 12 százalékkal következik. A lista alján Málta, Ciprus és Észtország foglal helyet. Ezek az országok csak nagyon kevés menekült befogadására képesek.

Az elképzeléseket az EU tagállamainak kell jóváhagyni, de már most világosan látszik, hogy Nagy-Britannia és más tagországok nem kívánnak részt venni a megvalósításban.

ALL VIEWS

További hírek erről
Szélmalomharc lenne a dzsihádista toborzás ellen vívott küzdelem?

Világ

Szélmalomharc lenne a dzsihádista toborzás ellen vívott küzdelem?