NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

NATO-külügyminiszterek: Szóljon hangosan az ének!

NATO-külügyminiszterek: Szóljon hangosan az ének!
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A keleti és a déli fenyegetés, vagyis Oroszország és különösen az Iszlám Állam jelentette veszély volt a NATO külügyminiszteri értekezlet második

HIRDETÉS

A keleti és a déli fenyegetés, vagyis Oroszország és különösen az Iszlám Állam jelentette veszély volt a NATO külügyminiszteri értekezlet második napjának fő témája. Emellett az iráni atomtárgyalásokról, valamint az ukrán és az afgán helyzetről is tárgyaltak Antalyában.

A Balti államok NATO-csapatok állandó állomásoztatását szorgalmazták területükön.

Jens Stoltenberg határozottan kijelentette: a mindkét irányból érkező fenyegetésekkel szemben készek megvédeni a szövetség országait, és rendelkeznek minden olyan képességgel, amellyel ezt megtehetik. A NATO alkalmazkodik az új környezethez, a hidegháború lezárása óta a legintenzívebben fejleszti védelmi erejét – jelentette ki az észak-atlanti szervezet főtitkára.

Az alkalmat kihasználva külön egyeztetések is zajlottak a török üdülővárosban. Az amerikai külügyminiszter a török kormányfővel, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bolgár és bosnyák kollégájával külön is tárgyalt.

A nyitónapi vacsora főfogásaként a politikusok kart- karba öltve elénekelték az 1985-ös kultikus segélydalt; “We are the world”…

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Titokban tárgyal a Kreml a Moszkvában bebörtönzött amerikai újságírót érintő fogyolcseréről

Putyin: Nem támadunk meg egyetlen NATO-tagállamot sem

A Crocus-dráma óta keményen rászállt az orosz rendőrség a tádzsik állampolgárokra