NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kereszttűzben Juncker kvóta-terve

Kereszttűzben Juncker kvóta-terve
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szerdán ismertette a menekülthullám kezelésére vonatkozó, sokat kritizált tervét az Európai Bizottság. A tagállamok húszezerrel több menekültet

HIRDETÉS

Szerdán ismertette a menekülthullám kezelésére vonatkozó, sokat kritizált tervét az Európai Bizottság. A tagállamok húszezerrel több menekültet fogadnának be, akiket egy kvótarendszer alapján osztanának el. Az adott tagállamra jutó menekültet a GDP és az ország lélekszáma alapján határoznák meg. Ezen túl az EU határozottabban lépne fel a csempészek ellen: közös katonai jellegű műveletek során megsemmisítenék azok hajóit, és igyekeznének felszámolni az embercsempész-hálózatokat.

A terv szépséghibája, hogy szinte egyetlen tagállam sem támgatja azokon kívül, amelyekre a legnagyobb nyomás nehezedik – mint például Görögország vagy Olaszország. Nagy-Britannia már kijelentette, hogy kimarad a kvótarendszerből, mert az ösztönzi majd a menekülteket, hogy az életüket kockáztassák a tengeren. Így tehet Dánia és Írország is, akiknek joguk van anélkül kimaradni a kvótarendszerből, hogy annak felállítását megakadályoznák.

Ellenzi a tervet Magyarország is. De az eddig legtöbb menekültet befogadó országok – mint Svédország vagy Németország – sem örülnek feltétlenül, mert gazdag és népes országokról lévén szó a jelenleginél is jóval több embernek kellene menedéket nyújtaniuk.

Emberi jogi szervezetek a terv rendészeti-katonai oldalát kritizálták.

- Megkérdeztem több embert, hogy hallottak-e már arról, hogy egyfajta katonai művelet keretében elpusztítanák a csempészek hajóit és valóban lesújtanának a csempészhálózatokra… senki nem hallott ilyen tervről, de mindenkit sokkolt az ötlet. Azt mondták, ezzel nem csak hajókat, de emberi életeket is elpusztítanának – mondta Judith Sunderland, a Human Rights Watch emberi jogi aktivistája.

Több mint 360 000 menekültkérelmet adtak be tavaly az Európai Unióban, amelynek csak a felét fogadták el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Magyarország csak 9 százalékát fogadja be a menekülteknek

A Földközi-tengeri menekülttragédia megmozgatta a karikaturistákat is

Bevándorlóválság: az EU kudarca