rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A 100 éve született Ingrid Bergmanra emlékeznek Cannes-ban


cinema

A 100 éve született Ingrid Bergmanra emlékeznek Cannes-ban

A csodálatos Ingrid Bergman arca díszíti a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál plakátját. 2015-ben több mint 50 film szerepel a kínálatban, ebből 19 versenyez az Arany Pálmáért, köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen elsőfilmként.

A fesztiválon a 100 éve született Ingrid Bergmanra emlékeznek, akinek lánya, Isabella Rossellini az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) program feje. A nemzetközi zsűrinek ezúttal két elnöke van: Joel és Ethan Coen.

A fesztivál igazgatója, Thierry Frémaux és csapata idén több mint 1800 filmből válogatta ki a fesztiválon szereplő alkotásokat.

- Ez a nagy cannes-i demokrácia. Aki készített egy legalább egyórás filmet, akár mobiltelefonnal, az elindulhat a versenyen. A válogatáson mindegyik benevezett alkotást megnézzük – állítja Thierry Frémaux.

A fesztivált Emmanuelle Bercot La Tête haute (Fel a fejjel!) című romantikus drámája nyitja meg. A történet főhőse egy fiatalkorú bűnöző, akit egy szociális munkás és egy bíró igyekszik megmenteni. A bíró szerepében Catherine Deneuve-öt láthatjuk. A cannes-i fesztivál 30 év óta először újra női rendező alkotásával kezdődik.

- Szeretem is, meg nem is a női rendezők körüli vitákat. Azt nem szeretem, amikor Cannes-t támadják, mert Cannes az egyenlőség híve. Cannes a mozi általános helyzetét tükrözi, és nyilvánvalóan kevés a nő ebben a szakmában. Ez nem jó. Több rendezőnőre lenne szükségünk, hiszen írónő sok van – magyarázza Fremaux.

A versenyprogramban három ázsiai film is szerepel: Hu Hsziao-hszien A gyilkos című harcművészeti filmje mellett Ázsiából érkezik a japán Koreeda Hirokazu _ és a kínai Csia Csang-ko _(A hegyek elhagyhatnak) is.

A fesztiválon résztvevő hírességek között ott van Woody Allen, Cate Blanchett, Marion Cotillard, Vincent Cassel és Naomi Watts is.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Mad Max - A harag útja