NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kubába látogatott a francia elnök

Kubába látogatott a francia elnök
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kubába látogatott hétfőn Francois Hollande francia államfő. Az Egyesült Államok és Kuba közötti enyhülés nyomán Párizs is szeretne profitálni a

HIRDETÉS

Kubába látogatott hétfőn Francois Hollande francia államfő.
Az Egyesült Államok és Kuba közötti enyhülés nyomán Párizs is szeretne profitálni a szigetország gazdasági nyitásából. Hollande-ot Raúl Castro, az ország jelenlegi vezetője fogadta, de ötven percet eltöltött Fidel Castro társasáságban is.

- Mindenképpen találkozni akartam Fidel Castroval, tudván, mit jelentett ő az embereknek, ideértve a francia embereket is. Ahogy ő kinyújtotta a kezét Franciaország felé, úgy akartam én is kinyújtani a kezem őfelé – mondta a francia államfő, hangsúlyozva, a történelmi figurát tiszteli Castróban.

Hollande az első Kubába látogató nyugati államfő 1986. óta. A gazdasági és diplomáciai témák mellett szóba hozta az emberi jogok helyzetét is, és kitüntette a politikai foglyok kiszabadításáért szót emelő Jamie Ortega érseket.

Hollande nem csak gazdasági fogódzót keres hazájának Kubában, de Latin-Amerika irányába is növelni igyekszik a befolyását.

Hollande találkozója Raúl és Fidel Castroval azt mutatja, Franciaország Kuba legfontosabb európai partnere kíván lenni. A látogatás egy új korszak kezdetét jelzi Havanna és a Nyugat viszonyában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Véget ért a Castro-korszak Kubában

Trump tovább hűti a viszonyt Kubával - újabb szankciókat jelentett be

Megtiltották, végül mégis volt melegfelvonulás Kubában