rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Romokban a Száleh-palota a jemeni fővárosban


Jemen

Romokban a Száleh-palota a jemeni fővárosban

A korábbi jemeni elnök, Ali Abdullah Száleh rezidenciája is célkeresztbe került Szanaaban.

A Szaúd-Arábia vezette koalíció három légicsapást mért a síita lázadókkal szövetséges egykori államfő palotájának környékére a hajnali ima idején, vasárnap.

Szemtanúk szerint nagyon sok a civil sebesült.

Egy ottani férfi is erről beszélt a bombázás után. Azt mondta, hogy a támadókban nincs könyörület, és azt sem engedik, hogy legalább az úristen irgalmas lehessen velük. Szerinte a szaúdi király nem fogja föladni, nem fog leszállni róluk – tette hozzá a jemeni férfi a fővárosban, Szanaaban.

A síita huszik múlt év szeptemberében szállták meg a fővárost. Ez év elején feloszlatták a parlamentet, majd a kormány és az államfő is lemondott.

Szaúd-Arábia márciusban avatkozott be, amikor Hádi elnök kérte erre mondván, hogy a lázadók mögött Irán áll.

Az elmúlt hetek bombázásaiban több mint 1400 ember halt meg, többségében civilek. A segélyszervezetek szerint legalább 300 ezren menekültek el a harcok elől csak az elmúlt hetekben.

A helyzet napról napra romlik, mondják a segélymunkások, akik rászorulók millióit nem is érik el a már több mint fél éve folyamatos összecsapások miatt. Fogytán a gyógyszer és az élelem, sok helyütt nincs tiszta víz – az ENSZ arra figyelmezteti a feleket, hogy a lakosság semmibevételével nemzetközi törvényeket sértenek.

A lázadók vasárnap elfogadták Szaúd-Arábia pénteki ajánlatát, így 5 napos humanitárius tűzszünet kezdődik kedden éjjel 11 órakor a feldúlt Jemenben.

A húszik közölték azt is, hogy hajlandóak lennének tárgyalni az ENSZ közvetítésével.