rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Burundi: már biztos, hogy harmadszor is indul az elnök


Burundi

Burundi: már biztos, hogy harmadszor is indul az elnök

Most már biztos, hogy Burundiban az elnök harmadszor is indul a pozícióért. Már hivatalosan is regisztrált Pierre Nkurunziza. A tüntetők és az ellenzék szerint ez sérti az alkotmányt, és veszélyezteti az ország békéjét. Az ellenzék vezetője szerint a június 26-ra kiírt választásokat el kell halasztani.

Ismét polgárháborús helyzetbe sodródhat Burundi. Az elnök döntésének hírére erőszakos tüntetéshullám kezdődött az elmúlt hetekben, és több ezer menekült indult el a szomszédos országok felé.

Az utcai harcokban több mint egy tucat ember halt meg április vége óta. Azzal vádolják a rendőrséget, hogy éleslőszerrel lőtt a tüntetőkre a fővárosban.

A burundi alkotmány szerint egy ember maximum kétszer lehet államfő. Nkurunziza és az alkotmánybíróság viszont azzal érvel, hogy az első ciklusban nem közvetlenül a nép, hanem a parlament választotta meg őt, így újbóli indulása nem jelent problémát.

Burundiban 2006-ban ért véget a 13 évig tartó véres polgárháború a hutuk és tuszik között. Félő, hogy a mostani konfliktus a feszültségek újbóli fellángolásához vezethet.

További részletek erről:

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Oroszország

A katonai parádéra készül az orosz főváros