rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A fájdalom 27 millió könnycseppje


Oroszország

A fájdalom 27 millió könnycseppje

Dimitrij Koznov 18 évesen vonult be. 1943-ban a nácik egészen közel jutottak Moszkvához, és a színházi főiskola diákjai, akik korábban sosem fogtak fegyvert, úgy döntöttek, hogy megvédik a nemzetet. Koznov végigharcolta a háborút: ott volt Leningrád ostrománál, harcolt Belorussziában, Ukrajnában, Lengyelországban és Németországban. Hajszálon múlott, hogy túlélte a csatákat, amit a szovjetek csak Nagy Honvédő Háborúként emlegettek.
Így emlékszik erre:

- Annyira megsebesültem, hogy vért köptem. Egy lány mentett meg, levonszolt a csatamezőről, pedig ő maga is csak csont és bőr volt. Zina Fedorovának hívták. A mi egységünkben nagyon népszerű ápolónő volt. Nem az a fajta, aki ül egy orvosi segélynyújtó helyen, hanem olyan, aki életeket ment.

Dimitrij Koznov nem nagyon szokta hordani háborús kitüntetéseit és rangjelzéseit. Csak a forgatás kedvéért tette most is. Megmutatta, de rögtön le is vette őket.

A legnagyobb kitüntetés az élet és a tapasztalat, mondja. Ha nem lettek volna azok a szörnyű évek, talán sosem ismerte volna meg az igaz barátságot, a valódi hűséget, az igazi őszinteséget és hazugságot, és a valódi örömöt.

- A legnehezebb pillanatokban a nevetés adott erőt. A nevetéssel bátorítottuk és vidítottuk fel egymást. Mint valami különleges vitamin, olyan volt. Minél nehezebb sorunk volt, annál erősebb volt az életösztönünk és a harci kedvünk. Az emberi lélek úgy működik, hogy ne adjuk meg magunkat a fájdalomnak – mondta az idős veterán.

A legnagyobb örömöt a háború utolsó napján érezte. Koznov ezrede egy nappal később értesült a német kapitulációról. Az egyik katonatársuk hallotta a rádióban.

- Az volt ám az ünneplés! Igazi orosz módra. Boldogok voltunk, csókoltuk, öleltük egymást. A levegőbe dobáltuk a sapkánkat! Örültünk. Ujjongtunk – emlékezett Koznov.

A győzelem után Koznov visszatért tanulmányaihoz, majd egy színházban dolgozott. Ma moszkvai lakása olyan, mint egy múzeum. Mindent elborítanak a szovjet időszak sztárjai: Fjodor Saljapin operaénekes, a Nobel-díjas író, Alekszandr Szolzsenyicin, híres színészek és rendezők. Mindannyian bejáratosak voltak ebbe az otthonba.

- A háború után lenyűgöző előadások, filmek születtek. Mert a háborúban az emberek nem vesztették el a szívüket. Nem féltünk semmitől, mert már a legrosszabbal is találkoztunk. Belekóstoltunk az életbe, és próbára tettük magunkat – mesélte.

Arra a kérdésre, hogy még 70 évvel a háború után is az oroszok miért olyan büszkék a győzelmükre, Dimitrij Koznov gondolkodás nélkül és érzelmekkel telve válaszolt:

- 70 év az sok egy nemzet életében? Ez csak egy vagy két emberöltő. Nem csak a katonaság harcolt a háborúban. Civilek nem haltak meg? Hogy felejthetnénk el egy ilyen szörnyű háborút, és változhatnánk meg hirtelen?

90 évesen Dimitrij Koznov még mindig tanít színésznövendékeket. A II. világháború gyakori beszédtéma az osztályteremben. Azokban az években a nemzet, a legkonzervatívabb becslések szerint, 27 millió embert veszített el. Csaknem minden fiatal családjában van valaki, akit a mai napig gyászolnak.