NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nepál: akár tízezerre is nőhet a halálos áldozatok száma

Nepál: akár tízezerre is nőhet a halálos áldozatok száma
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Most van az egyik legszentebb ünnep a nepáli buddhista naptár szerint, ma emlékeznek meg Buddha születésnapjáról. Azonban nem érezni a szokásos

HIRDETÉS

Most van az egyik legszentebb ünnep a nepáli buddhista naptár szerint, ma emlékeznek meg Buddha születésnapjáról. Azonban nem érezni a szokásos ünnepi hangulatot a Katmandu északnyugati részén lévő hegyen található szentélyben. A halálos földrengés óta veszélyesnek számít a közkedvelt szent hely is.

- A földrengés miatt nagyon sok problémától szenvedünk. Azért jöttem ide, hogy az áldozatokért is imádkozzam – mondta egy ide érkezett zarándok.

Kilenc nappal a földrengés után szinte megállás nélkül gyújtják a halotti máglyákat Nepálban, hogy minél hamarabb el tudják végezni a hagyományos temetési szertartást.

A himalájai ország gyászolja a földrengés több mint hétezer áldozatát. A természeti katasztrófában mintegy 14 ezren sérültek meg. A nepáli külügyminisztérium közlése szerint attól lehet tartani, hogy a halálos áldozatok száma elérheti a tízezret is.

A világtól elzárt, távoli településeken egyre nagyobb a feszültség, mert még mindig nem jutott el mindenhova a várva-várt segítség. Az ENSZ szerint legkevesebb kétmillió ember szorul a segélyszállítmányokra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nepál betiltja a TikTokot

Nepál: gyász, könnyek, temetés a földrengés után

Sürgős segítségnyújtást ígért a nepáli kormány a földrengés túlélőinek