rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megnyílt a milánói világkiállítás


Olaszország

Megnyílt a milánói világkiállítás

Az Expo 2015-ön rekordnak számító 54 országpavilon épült. A megnyitóünnepségen Matteo Renzi olasz miniszterelnök azt mondta, hogy a világkiállítás reményt és fordulatot akar adni a világ válságövezeteinek.

Az Expo mottója: “Táplálni a világot, energiát adni az életnek”.

- A mai nap a holnap kezdete. Először is foglalkoznunk kell a bolygónkkal, de meg kell oldanunk azoknak a problémáját, akik éheznek, ugyanakkor több milliárd ember túl sokat vagy túl rossz minőségű ételt eszik – fogalmazott Matteo Renzi.

Ferenc pápa – videóüzenetében – társadalmi felelősségvállalásra szólított fel.

- Az Expo kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük szolidaritásunkat. Ezt nem szabad elszalasztani, helyette meg kell becsülni a lehetőséget – közölte a katolikus egyházfő.

A milánói világkiállításra már az első nap többezren látogattak el. A magyar pavilon hivatalos megnyitója június 5-én lesz, programokat azonban addig is rendeznek. A magyar pavilon programja itt tekinthető meg. Az Expo október 31-ig tart.

A pénteki megnyitó ideje alatt Milánó belvárosában a NoExpo csoport a magas rendezési költségek miatt tüntetett. A demonstrálók azt kifogásolták, hogy az olasz kormány túl sokat költött a világkiállításra. Az olasz pavilon 90 millió euróba, vagyis több mint 27 milliárd forintba került.

Néhányan autókat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és összecsaptak a rendőrökkel.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Franciaország

Femen-aktivisták zavarták meg Marine Le Pen beszédét