rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megkezdte működését az Eurostar vonat London és Marseilles között


Gazdaság

Megkezdte működését az Eurostar vonat London és Marseilles között

Elindult a Londont Marseilles-el összekötő gyorsvonat járat. A Csalagúton is áthaladó Eurostar alig 6 és fél óra alatt szállítja az utasokat a brit fővárosból a francia tengerpartra. Visszafelé az út azonban egy órával hosszabb a brit határellenőrzés miatt. Mivel a lyoni hatóságok nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel a bevándorlásügyi és vámellenőrzésekhez, az utasoknak az észak-franciaországi Lille-ben kell átesniük az ellenőrzésen.

A gyorsvonat a londoni St. Pancras nemzetközi vasútállomásról indul. Négy és fél óra múlva érkezik Lyonba, majd Avignon érintésével jut el a francia riviéra legnagyobb kikötővárosába, Marseilles-be.

A jegyeket már december óta árusítják, a legolcsóbb 111 euróba kerül. A német Siemens gyártotta új szerelvényeket az év végén helyezik üzembe.

Az Eurostar 1994-es indulása óta több mint 150 millió utast szállított London, Párizs és Brüsszel között.

A meghosszabbított útvonaltól a turizmus fellendülését várják. Lyont a francia gasztronómia fővárosának tartják, az egykori pápai székhely, Avignon a színház fesztiváljáról is híres, Marseilles pedig a tengerpartja miatt népszerű a brit turisták körében.

2014 év végéig rekord jegyfoglalást könyvelt el az Eurostar. A párizsi Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás után viszont visszaesett az utazni vágyók száma.