rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Melankólia, börleszk, nosztalgia egyben: újra színpadon a Ciboulette


musica

Melankólia, börleszk, nosztalgia egyben: újra színpadon a Ciboulette

Együttműködésben a

A Párizsi Opéra Comique újra színpadra emelte Reynaldo Hahn 1923-as operettjét, a Ciboulette-t. Bár alapvetően a 19. századi francia operett iránti nosztalgiának szánták, ehelyett a 20-as éveket domináló amerikai musicalekre szánt francia reakció szimbóluma lett,.

Ciboulette, egy csinos piaci árus lány, az ő megpróbáltatásairól szól a darab. Szerelmi kalandjai során a Belle Époque tipikus karaktereivel ismerkedik meg. A társadalmi ranglétra minden fokát végigjárja, míg végül megtalálja Antonint, az arisztokratát, akibe beleszeret.

A karmester Laurence Equilbey szerint Reynaldo Hahn zenéje egészen kifinomult, nagyon jó dalszerző és hangszerelő. A librettót csak egy picit kellett átdolgozni, hogy a közönség elvonatkoztathasson az adott kortól. Azt mondta- nagyon érdekes volt látni, hogy egy ilyen darab mennyire meg tudja mozgatni és szórakoztatni a közönséget, illetve azt, hogy erre a műfajra ma is van érdeklődés.

A színész-rendező Michael Fau szerint a siker szokatlan művészi alkalmazásokban rejlik. Szerinte az emberek ma azért járnak színházba és operába, hogy álmodjanak és a képzeletüket használják. Az pedig az ellenkező hatást váltja ki, ha ennek ellenére egy valóságos környezetbe helyezzük az előadást. Az elvárások szerint egy operának ugyanis nem ilyennek kell lenni.

A rendező azt mondta- a Ciboulette-nek megvannak a maga mélységei, örök emberi érzelmekről szól, amelyek lehetnek keserűek, abszurdak, vagy túlzók. Szerinte nevetséges dolog mindezt a szokványos módszerekkel eljátszani, mert az operette csak különleges pillanatokból áll.

A zenei fegyeleméről és a művészi nyitottságáról híres karmester Laurence Equilbey sokat küzd a női egyenjogúságért a kulturális életben. Equilbey úgy gondolja, hogy a zenei világban nőként karriert csinálni álomszerű. Szerinte minden művésznek vállania kell kockázatot, de a nőknek nagyon feltűnő módon kell dolgozni ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk. Saját magáról azt mondta, hogy nagyon eredeti ötletekkel, 150 százalékos felkészültséggel és erős akarattal célt lehet érni. És magabiztosnak kell lenni abban, hogy a munkát egyértelműen kiérdemelted, mert női karmestereket sokszor megpróbálják úgy befolyásolni, hogy ebben kételkedjenek.

Michel Fau a rendező Castiglione hercegnőjének szerepét magára osztotta. A karakterét eléggé elgyötörtnek és borúsnak láta, aki hajlamos a könnyedségre, a nevetésre és a humorra. Szerinte a bohócok karaktere tud ilyen közhelyes lenni, mert kéz a kézben jár a tragikus és a groteszk.

A Ciboulette a párizsi Opéra Comique-ban május 5. és 7. között lesz műsoron.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A zene és a tudomány egymás szolgálatában

musica

A zene és a tudomány egymás szolgálatában