NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A szerencsének is köszönheti megmenekülését a nepáli túlélő

A szerencsének is köszönheti megmenekülését a nepáli túlélő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A szombati földrengés ismert halálos áldozatainak száma csütörtök estére meghaladta az 5.800-at.

HIRDETÉS

Öt nappal a nepáli földrengés után is találtak túlélőket a mentőegységek.

Csütörtökön egy fiút és egy asszonyt hoztak ki a romok alól, az akcióról most tettek közzé fényképeket. A 23 éves nő egy katmandui hotelben dolgozott szobalányként. A törmelékek alatt rekedt, három holttestet is találtak mellette, köztük az egyik a nagybátyjáé.

Megmenekülése a csodával határos, az őt megtaláló izraeli mentőcsapat egyik tagja szerint a szerencsének is nagy szerepe volt.

- Egy holttest alatt feküdt, ez felfogta a romokat. Nemcsak a nyomástól védte meg, de így maradt hely a levegőnek is. Így bírhatta ki 130 órán át. Persze, se élelme, se vize nem volt – mesélte Jotam Polizer.

A csütörtökön megmentett másik túlélő, egy 15 éves fiú szintén egy szállodai romjai alatt volt. A szombati földrengés ismert halálos áldozatainak száma csütörtök estére meghaladta az 5.800-at.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Veszélyben a nepáli gyerekek

Nepál: nehezen jutnak el a segélyek a földrengés epicentrumához

Kettős csoda Nepálban