NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hadüzenet a nejlonzacskóknak

Hadüzenet a nejlonzacskóknak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament drasztikusan csökkentené a környezetszennyező műanyag tasakok használatát.

HIRDETÉS

Új szabályokat fogadott el kedden az Európai Parlament, hogy csökkentse a környezetszennyező műanyag tasakok használatát. A tudatos vásárlók már eddig is felelősen gondolkodtak, tudván, hogy a plasztikhulladék végül úgyis a tengerben köt ki, és súlyos károkat okoz.

Az Unió tagországainak intézkedéseket kell hozniuk, hogy 2019 végéig fejenként és évente legföljebb 90 darab ilyen tasak fogyjon a jelenlegi 200 helyett. 2025-ig 40 alá szorítanák le ezt az arányt.

A tagállamok másik lehetősége: három éven belül megtilthatják, hogy a vásárlók ingyen kapjanak nejlonzacskót. Rebecca Harms német zöld párti képviselő az írországi példára hivatkozik: ott ugyanis, amióta fizetni kell a nejlonzacskóért, sokkal kevesebb fogy.

Az ügy előadója, Hölvényi György magyar EP-képviselő szerint elsősorban a vásárlók rossz szokásain kell változtatni. Mint mondta, nagyanyáinknak nem volt szükségük nejlonzacskókra, és valójában nekünk sincs. „A vegyipar odatette nekünk, mi pedig most megpróbáljuk valahogy helyrehozni” – fogalmazott Hölvényi az Euronewsnak nyilatkozva.

Tíz nejlonzacskó közül kilencet csak egyszer használnak, utána rögtön eldobják, ezért évente 8 milliárd kerül a szemétbe. Márpedig a plasztik csak több száz év alatt bomlik le, addig szennyezi a környezetet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét