rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A befektetők szeretnének túllenni a brit választásokon


Gazdaság

A befektetők szeretnének túllenni a brit választásokon

Bizonytalan a politikai helyzet a Nagy-Britanniában a közelgő választások miatt, ez nyugtalanítja a befektetőket, ami zavarokat kelt az angol font árfolyam-mozgásában – ez addig tarthat, míg eredményt nem hirdetnek.

A britek május hetedikén járulnak az urnákhoz. A kampány során a befektetők egyre nyugtalanabbak lettek, emiatt a font árfolyama csökkenni kezdett, mára öt százalékkal, 2010. óta nem látott mélypontra süllyedt.

Mindez az országban szokatlan politikai bizonytalanság számlájára írható.

A brit központi bank a legutóbb fenntartotta a fél százalékos alapkamatot, amelyet még 2009-ben fogadtak el. A növekedés több, mint biztató, ennek ellenére az elemzők szerint a brit gazdaság törékeny marad, ami negatívan hathat a font árfolyamára.

A befektetők azt várják hogy bárhogy is zárul a választás, a font árfolyama, amely a kampány alatt jelentős nyomás alá került a dollárral szemben, stabilizálódni fog.

A témáról Nureddin Alhammurit, az abu dhabi ADS Securities vezető elemzőjét kérdeztük.

Euronews: - A brit választási kampány miatt nagy a nyomás a font árfolyamán, meddig tart ez?

Nureddin Alhammuri: – Ebben a választási ciklusban a font árfolyama erősödött, ellentétben a korábbiakkal, amikor az árfolyam gyengült. A font jelenleg a másfél dolláros szinten stabilizálódott. Mindez az Egyesült Államok gazdaságának rossz teljesítményével magyarázható, valamint a negatív várakozásokkal az amerikai kamatrátával kapcsolatban.
Globálisan hasonló lesz a helyzet, mint az utolsó választások után. Hogy ez tartós lesz-e? Valószínűleg igen, abban az esetben, ha a jelenlegi kormánypártok nyerik a választásokat, a font árfolyama újra stabilizálódni fog.

- Milyen következményekkel járnak az elképzelhető választási eredmények az eurózóna befektetői szempontjából?

- A jelenlegi kormány többé-kevésbé stabilizálni tudta az ország gazdaságát, a növekedési ráta, ellentétben néhány másik nagy európai országéval, még mindig magas. A jelenlegi kormány maradása esetén a veszélyt az Európai Unióból való kilépéssel kapcsolatos álláspontjuk jelentheti, amely elriaszthatja a befektetőket, különösen az egymást követő válságok és a görögökkel fennálló konfliktus fényében.
Most minden attól függ, milyen programot fogad el a választások után felálló új kormány. Az Európai Központi Bank által elindított kötvényvásárlási program még mindig vonzza a befektetőket az európai piacokra. Ez a helyzet a görög konfliktus ellenére is hosszú távon fennállhat.

Üzleti Pillanatkép rovatunkban a jemeni katonai beavatkozás hatásait vizsgáljuk az olajárakra. Szaúd-Arábia bejelentette, hogy befejezi a Végső Vihar hadműveletet Jemenben, és újat indít a Remény helyreállítása néven. Rijád ugyanakkor megerősítette, hogy az áprilisi olajkitermelés megközelítette a korábbi rekordokat.

A szaúdi miniszter elismerte, hogy ebben a hónapban több mint tízmillió hordó olajat termeltek ki naponta.
A bejelentés nyugtalanságot keltett a piacokon: a befektetők attól tartanak, hogy a fekete arany árát ez újra elindíthatja a lejtőn, holott ebben az évben már tanúi lehettünk egy óriási zuhanásnak.

Az elemzők az OPEC következő, június ötödikén tartandó ülését várják – ott kiderülhet, hogy Szaúd-Arábia hasonló tempóban folytatja a kitermelést, vagy lépéseket tesz az árstabilitás megőrzése érdekében.

- A Végső Vihar Hadművelet befejeződött, megkezdődött a következő, a Remény helyreállítása nevű, milyen hatással lesz ez az olaj árára?

- Az árak kis mértékben csökkentek a harci cselekmények megszűnésével, de hamarosan újra növekedésnek indultak. Jelenleg az áprilisra jellemző árak érvényesek: 57 dollár a texasi nyersolaj hordója, a Brent 65 dollár. Mindenki az OPEC június eleji ülését várja, amelyen a kőolajtermelő országok döntenek a termelés esetleges visszafogásáról. Az amerikai jegybank szerepét játszó FED is ekkortájt határozhat a kametemelésről. Ekkor lehetnek konkrétumok az Irán és a nagy atomhatalmak közti megegyezésről is. A befektetők ezekre az eseményekre várnak, ezért azt gondolom, hogy az olaj ára alcsony marad. De még ha tovább süllyed is az ár, egy idő után elindul felfelé, mert az olajnak az elkövetkező tíz évben nincs komoly alternatívája.