rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak


Kultúra

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak

A Tíz jó történet egy Szélmalmok nevű cseh kiadó nagy fordítási projektje, amelynek keretében tíz kortárs európai könyvet fordítanak le. A könyvek sokféle témával foglalkoznak: az európai történelmi változásoktól a multikulturalizmust érő kihívásokig.

Az írókat hét országból választották ki, előnyben részesítve a kevésbé elterjedt nyelveken írt történeteket, mint a norvég vagy a makedón.

- Számomra ez nagy kihívás – mondta az Euronewsnak Tereza Semotamová, aki egy német írónőknek szentelt sorozatot ültet át cseh nyelvre. – A fordítás teljes bizonytalanság: az ember soha nem lehet benne biztos, hogy elég jól, elég precízen adja-e át az eredeti jelentést. Sok kutatást igényel a dolog, gyakran kell barátokat kérdezgetve ellenőrizni, hogy akkor mit is jelent valami.

- Saját számokat írok angolul és csehül is. Ha regényeket és verseket fordítok, az tágítja a horizontom, és segít új metaforákat kitalálni – magyarázta Filip Dirlik. – A fordítás maga is egyfajta művészet. De csak akkor vesznek róla tudomást, ha hibázol. Azt mindenki kiszúrja. Amikor remek munkát végzel, azt általában nem veszik észre.

- Kiadóként nem csak a könyvkiadásra, de az irodalmi események szervezésére is figyelmet fordítunk – mondta Michaela Veličková, a projekt koordinátora. – Különféle promóciós csatornákat igyekszünk kiépíteni, amelyeken keresztül több embert érünk el, és élőbbé tehetjük az irodalmat, mert az iordalom tulajdonképpen élő művészet.

A Kreatív Európa program által támogatott kezdeményezésben résztvevő írók egy szerepel a Szerzők Felolvasó Fesztiválján. Az írók ennek keretében öt európai nagyvárosban olvassák fel a munkáikat és beszélgetnek a közönséggel.

- A szkeptikusok szerint az emberek már nem olvasnak. De kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz – szögezte le Veličková. – Vannak műfajok, amelyek nagyon népszerűek a fiatalok körében, mint a sci-fi és a fantasy, amelyek masszív olvasótáborral bírnak. Vagyis a könyvek még mindig jelen vannak a társadalomban, ide értve a fiatalabb generációkat is.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet

Kultúra

Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet