NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Akár nyolcezren is meghalhattak Nepálban a földrengésben

Akár nyolcezren is meghalhattak Nepálban a földrengésben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Meghaladta a 3200-at a himalájai földrengés halálos áldozatainak száma Nepálban. A katasztrófában több mint hatezren megsérültek. A szomszédos

HIRDETÉS

Meghaladta a 3200-at a himalájai földrengés halálos áldozatainak száma Nepálban. A katasztrófában több mint hatezren megsérültek. A szomszédos Kínában és Indiában mintegy kilencven ember halt a földrengésben.

A természeti csapás leginkább a fővárost, Katmandut sújtotta, ahol több mint ezren haltak meg.

A Himalayan Times című nepáli napilap azt írta hétfőn, hogy a földrengés áldozatainak a száma elérheti akár a nyolcezret is. Az újság a helyszínen tevékenykedő mentőcsoportok és a katasztrófa következményeinek felszámolását irányító helyi illetékesek beszámolói alapján közölte ezt a becslést.

A 7,9-es erősségű szombati földrengés volt a legsúlyosabb ilyen katasztrófa Nepálban az utóbbi nyolcvanegy évben. Az első, pusztító erejű földmozgást több erős utórengés követte.

Súlyos károk keletkeztek a főváros központi történelmi negyedében. A romba dőlt épületek között van a híres, 19. századi Darahara-torony.

A mentőcsapatok és a helybéliek második napja megállás nélkül kutatnak a romok között rekedt esetleges túlélők után, de az idő előrehaladtával egyre csökken a remény az életben maradtak megtalálására. A helyi hatóságok szerint a mentésben résztvevők a végletekig kimerültek.

Az esőzések és a hideg ellenére több ezren töltötték már a második éjszakát a szabad ég alatt Katmanduban- azok, akiknek otthona megsemmisült vagy életveszélyessé vált. Nepálban sok helyen nincs áramszolgáltatás, sem vízellátás.

Több ezren rekedtek vasárnap Katmandu nemzetközi repülőterén
A légikikötőt többször is le kellett zárni az utórengések miatt. Több segélyszállítmány ezért nem tudott leszállni.

A földrengés idején mintegy 300 ezer külföldi turista tartózkodott Nepálban. Magyar áldozatról nem tudni.

A földmozgás a világ legnagyobb hegyén, a Csomolungmán lavinákat indított el- a hivatalos jelentések szerint ezekben 18-an lelték halálukat. Hétfőn megkezdték helikopterekkel levinni a himalájai hegyi mentők az alaptáborba a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat – adta hírül Twitter-üzenetben Alex Gavan romániai hegymászó.

Az időjárás kedvező, az ég tiszta, ám a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni.

Gavan tájékoztatása szerint három helikopter érkezett az egyes és kettes táborba, hogy fél perc múlva, miután felvett két embert, már induljon is az alaptáborba. Az egyik helikopter mentőakciójáról egy dán hegymászó, Carsten Lilleluind Pedersen videót készített, amelyet megosztott a Facebookon.

A két felső táborban mintegy száz embert ejtett foglyul a természeti csapás.

Az alaptáborban tartózkodók ugyanakkor még rosszabbul jártak, mert szikla- és jéglavina zúdult rájuk, és emiatt legalább hatvanan megsérültek. Az ő mentésükhöz is helikopterekre van szükség.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megkezdték a Csomolungmán rekedt hegymászók kimentését

Megmozdult a világ a bajbajutott nepáliakért

Történelmi épületek omlottak össze Nepálban