rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sports United - A jövő sportja a tét


Világ

Sports United - A jövő sportja a tét

A Sports United az Euronews heti sportmagazinja, melyben számtalan sportág eseményeit mutatjuk be a világ minden sarkából. Minden héten rivaldafénybe állítunk egy sportolót vagy egy eseményt, nézőink pedig bepillanthatnak a kulisszák mögé is, megnézhetik, milyen képességekre, illetve felszerelésre van szükségük a versenyzőknek.

SportAccord csúcs

A Sports United ezúttal különkiadással, Szocsiból jelentkezik.

Az oroszországi üdülőhelyen rendezték tavaly a téli olimpiát, most pedig a SportAccord közgyűlésének, illetve a sport- és a hozzá kapcsolódó üzleti világ csúcstalálkozójának ad otthont. A színhely a szocsi Expocenter, ahol az esemény vezérigazgatója világosít fel arról, miről is szól ez az egész.

- A SportAccord csúcs egy olyan konferencia, amelyen az emberek találkoznak, beszélgetnek, jó néhány kérdést megvitatnak egymással, és mindenekelőtt felvázolják a jövő sportjára vonatkozó elképzeléseiket – ad tájékoztatást Nis Hatt.

Kemény vita a közgyűlésen

A SportAccord csúcs a szervezet közgyűlésével kezdődött, melyet a – több mint száz olimpiai és nem olimpiai sportág nemzetközi szövetségét, valamint nagyszabású sportesemények szervezőit tömörítő – SportAccord elnöke nyitott meg. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget is irányító Marius Vizer élesen bírálta a NOB-ot nyitóbeszédében.

- Azóta, hogy a SportAccord elnöke lettem, megpróbáltam konstruktív együttműködést kialakítani a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és annak elnökével, Thomas Bachhal. Az együttműködés az olimpiai mozgalom, illetve annak tagjainak tiszteletén és azokon az értékeken alapulna, amelyekben hiszek. Sajnos azonban, ez az együttműködés soha nem vált realitássá. Számos előremutató javaslatot tettem, de soha nem kaptunk pozitív választ. Elnök úr – fordult a NOB elnökéhez Vizer – kérem ne gátolja, a SportAccord kezdeményezéseinek, valamint az általunk megrendezni kívánt multisportesemények megvalósulását!

A SportAccord elnökének szavaira a közgyűlésen jelenlévő NOB-elnök, Thomas Bach azonnal reagált.

- Amire mindnyájunknak szüksége van, az a hitelesség. A hitelességet pedig csak úgy érhetjük el, ha a különbözőségeink ellenére egységesek vagyunk. Ennek szellemében kérek mindenkit, hogy álljon elő a különféle javaslataival. Kerüljenek napvilágra a különféle elképzelések, a különféle célok, de azután legyünk egységesek a folyamatos és koncentrált erőfeszítéseinkben, melyek a sport fejlődésére, illetve a sporton keresztül egy jobb társadalom megteremtésére irányulnak – replikázott a NOB-elnök.

Marius Vizer interjú – részlet

Szigorú kritikát megfogalmazó beszédét követően a SportAccord elnöke, Marius Vizer exkluzív interjút adott a Sports Unitednak.

- A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a legnagyobb sportszervezet vagy intézmény, végülis mindegy minek nevezzük. A NOB magának vindikálja a jogot, hogy vezérszerepet játsszon a sportban. Mi tiszteljük és elismerjük az olimpizmust és az olimpiai játékokat, de ezek mögött valós, egészséges rendszernek kell működnie – mondta többek közt a SportAccord elnöke.

Nem sokkal a nyitóbeszéde után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (és a Nemzetközi Sportlövő Szövetség is) visszavonta tagságát a SportAccordban, 15 nemzetközi szövetség pedig – köztük a labdarúgóké vagy az úszóké – közös levélben tette közzé, hogy nem ért egyet a nyitóbeszéd tartalmával és hangnemével.

De kapott-e a SportAccord elnöke bármilyen támogatást, illetve számított-e ilyen reakciókra?

- Különbséget kell tennünk azok között az emberek között, akik a sportért, illetve a sportból élnek. Azoknak, akik többé-kevésbé kizárólag a sportból élnek, fontos, hogy látványosan védjék a rendszert – már csak azért is, mert a NOB csápjai messzire elérnek. Úgyhogy a kérdés nagyon egyszerű: feltárni akarjuk az igazságot, vagy elfedni? – foglalta össze véleményét a helyzetről Marius Vizer. (A teljes interjú itt olvasható)

Sportági bemutatók

A SportAccord csúcs nem csak a nagy döntések terepe, de a sporttal kapcsolatos pozitív jövőképet kialakító szemléleté is. A jövő pedig ki másé is lehetne, mint a fiataloké?

A szocsi esemény úgynevezett demó zónájában a nemzetközi sportági szövetségek tartottak bemutatókat, amelyeken bárki részt vehetett. Egy ilyen lehetőséget kár lett volna kihagyni!

Rivaldafényben – A hegyek királya

Műsorunk egy korábbi adásában Kilian Jornet beszélt sportágáról, a hegyi síelésről. Most a hegyek 27 éves, katalán királya önmagát mutatja be.

- Az első sífutó versenyemen 3 éves koromban indultam. 5 éves voltam, amikor megkaptam az első hegy síző felszerelésemet, aztán lassacskán a hegyekbe szoktam. Sokat edzettem, készültem, motivált voltam, majd elkezdtek jönni az eredmények is. A felkészülésem nem túl tudományos. Sporttudományokat tanultam, így van némi elképzelésem arról, hogy milyen intenzitású edzésekre van szükségem, ahhoz hogy versenyeket nyerjek. Nagyon szeretem ezt a sportot. Ez nem olyan, mint 100 métert futni, ami – még ha ugyan egyre gyorsabb is vagy – mindig ugyanaz. Itt fel kell érned a csúcsra ahhoz, hogy a völgybe lenézhess – vázolja ars poeticáját Jornet.

A kulisszák mögött: szumó

Ahogy már megszokhatták tőlünk, ismét bemutatunk egy sportágat. A küzdő feleket rikisinek hívják – ebből pedig már talán kitalálták, hogy a szumóról lesz szó.

A szumó  japán eredetű küzdősport, melyben két rikisi csap össze egy kör alakú küzdőtéren.

A küzdelem célja, hogy az egyik rikisi kiszorítsa, kitolja ellenfelét a körből, vagy arra kényszerítse, hogy a talpán kívül valamely más testrésze is hozzáérjen a földhöz.

Aki hamarabb kilép vagy földre esik, veszít, a másik versenyző győz. A győztes személyét a döntőbíró állapítja meg, illetve hirdeti ki.

A mérkőzések általában nagyon rövidek, többnyire mindössze néhány másodpercig tartanak.

Sportvarázs

Eddigi adásaink legjobb képeivel búcsúzunk. A Sports United legközelebb jövő csütörtökön jelentkezik.