rendkívüli hír

Adócsalás miatt nyomoznak az IMF volt vezérénél, Rodrigo Ratonál

Éppen ezt olvassa:

Adócsalás miatt nyomoznak az IMF volt vezérénél, Rodrigo Ratonál

Betűméret Aa Aa

Adócsalás és pénzmosás gyanújával néhány órára őrizetbe vették a Nemzetközi Valutaalap egykori vezérigazgatóját Spanyolországban. Rodrigo Rato volt gazdasági minisztert és IMF-vezért madridi lakásáról vitték el a rendőrök csütörtök este. A lakásán és az irodájában házkutatást tartottak a nyomozók, majd több mint 20 doboznyi dokumentumot elvittek. A házkutatás után Rato szabadon távozhatott. Azt mondta, hogy együttműködik a hatóságokkal.

(Rodrigo Rato 1996 és 2004 között volt Spanyolország gazdasági minisztere, valamint miniszterelnök-helyettese, utána választották meg az IMF vezérigazgatójának. Ezt a posztot 2007-ig töltötte be. 2010 és 2013 között a Bankia bank elnöke volt.

Rodrigo Ratot azzal gyanúsították, hogy a Bankia más vezetőivel együtt magáncélokra költötték a bank pénzét. A családi vállalkozásaiból befolyó vagyont pedig külföldi adóparadicsomokba menekíti.

Az elmúlt egy évben több mint négyezer pénzmosási ügyben indítottak nyomozást Spanyolországban. Rodrigo Rato eddig a legnagyobb hal, aki fennakadt a nyomozók rostáján.