rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyperces csend helyett felolvasás: 70 éve halt meg Anne Frank


le mag

Egyperces csend helyett felolvasás: 70 éve halt meg Anne Frank

Egyperces néma csend helyett naplójából vett egypercnyi idézettel emlékeznek a 70 éve meghalt Anne Frankra az Egyesült Királyságban indult közösségi kampányban.

Nemcsak közéleti személyiségek olvasnak fel egy-egy percnyi részt a második világháborúban meghalt zsidó kislány naplójából. Bárki megteheti, csak fel kell töltenie a #notsilent azaz “ne hallgass!” hashtaggel ellátott videót a világhálóra.

- A kampány lényege, hogy nem akarunk csendet. Persze lehetett volna a szokványos egyperces néma csend, de nem találtuk megfelelőnek. Anne Frankot nem lehet elhallgattatni. Az ő hangja generációkon át szól, már hetven éve. Generációkat inspirált, és rajtuk keresztül mindenkit, aki valaha is találkozott a bujkálás alatt írt feljegyzéseivel. Ez késztet most mindenkit arra, hogy beszéljen rá emlékezve, hogy megpróbálja jobbá tenni a világot, amit ez a kislány is akart, csak neki nem sikerült – mondta Gillian Walnes, az Anne Frank Trust igazgatója.

A British Library-ben tartott megemlékezésen iskolások olvastak fel a naplóból, és Freda Wineman holokauszt-túlélő beszélt, aki Anne Frankkal egyidőben hurcoltak az auschwitzi és bergen-belseni koncentrációs táborba.

- Az az igazság, hogy senki nem akart ezzel foglalkozni a háború után. Az emberek próbálták újraépíteni az életüket, a bombázás, a megszállás után. Időbe telt, mire az emberek hallani akarták a történteket – mondta Freda Wineman.

- Inspiráló, különösen hogy annyi idős vagyok majdnem, mint amennyi ő volt akkor. Jó érzés szembesülni azzal, hogy hetven évvel ezelőtt, tudván, hogy miken ment át ez a lány, mennyi minden foglalkoztatta – mondta Anne Frank egyik “követe”, a tinédzser Erin Boswork.

Az angolok 1945. április 15-én szabadították fel Bergen-Belsenben a koncentrációs tábort, ahol a zsidó származású német kislány meghalt.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Bakelit-reneszánsz a ködös Albionban

le mag

Bakelit-reneszánsz a ködös Albionban