NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gazdaságról és Jemenről is tárgyalt Erdogan Iránban

Gazdaságról és Jemenről is tárgyalt Erdogan Iránban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A gazdasági kérdések mellett a jemeni konfliktus is téma volt a török államfő teheráni tárgyalásain.

HIRDETÉS

A jemeni konfliktus ugyancsak téma volt a török államfő teheráni látogatásán, Recep Tayyip Erdogan és Hasszán Rohani eltérő álláspontjaik ellenére is egységet mutattak a kérdésben. Erdogan mindössze egyetlen napot töltött az iráni fővárosban, ahová elsősorban az iráni gáz Törökországon keresztül Európába történő szállításáról érkezett egyeztetni.

- Mindketten hiszünk abban, hogy céljaink azonosak: a jemeni konfliktus, az ottani vérontás mihamarabbi beszüntetése – nyilatkozott a közös sajtótájékoztatón Hasszán Rohani, annak ellenére, hogy Ankara a Szaúd-Arábia vezette offenzívát támogatja, míg Teherán az offenzíva azonnali beszüntetését követeli.

- Valóban sokat beszéltünk a jemeni konfliktusról. Közösen sokat tudunk tenni azért, hogy az öldöklés megszűnjön – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A keddi tárgyalások középpontjában a két ország gazdasági kapcsolatainak kiterjesztése is szerepelt. Az iráni és a török delegáció összesen nyolc szerződést írt alá, egyebek mellett energiaügyi megállapodásokat is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irán: évek óta tartó patthelyzet atomügyben - visszatekintés

Zelenszkij: az oroszok csak pusztítani akarnak, nem a békéről tárgyalni

Tárt karokkal várják a török turistákat 10 görög szigeten