NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kisorsolta házát a spanyol család

Kisorsolta házát a spanyol család
Szerzői jogok 
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint egy éven át árulta négy hálószobás házát egy spanyol család, de a rossz gazdasági helyzet miatt nem akadt vásárló az ingatlanra. Ekkor jött a zseniális ötlet: ha eladni nem tudják, kisorsolják. A számítás bevált - a sorsjegyek ára bőven fedezte a ház árát.

HIRDETÉS

Két évvel ezelőtt a Bolumar család váratlan hírt kapott: egyik rokonuk elhunyt, Valenciától nem messze, Segorbe-ben fekvő házát pedig ők örökölték. A kezdeti öröm után azonban jött a feketeleves: a jelenlegi spanyol ingatlanpiacon képtelenek voltak értékesíteni a házat, írja az elmundo.es.

27 milliós ház, 3000 forintért

Egy éven át hirdették a 140 négyzetméteres, négy háló- és két fürdőszobás ingatlant, de a kért árat – 90 ezer eurót, vagyis 27 millió forintot – senki nem tudta kifizetni érte. Ekkor jött az ötlet, hogy talán tombolán kéne eladni a házat. – Az, hogy kisorsoljuk, érdekes ötletnek tűnt. Az emberek esélyt kapnak rá, hogy alacsony áron – összesen 10 euróért – hozzájussanak a házhoz, mi pedig a sorsjegyekből befolyt összegből fedezni tudjuk a költségeket – mesélte a spanyol családfő.

Spanyolországban korábban még senkinek nem volt hasonló ötlete, így a tulajdonosoknak nem csak azt kellett kitalálnia, mik legyenek a szabályok, hol árusítsák a jegyeket, vagy milyen módon hirdessenek, hanem mindenekelőtt engedélyeztetniük kellett ötletüket a spanyol adóhatósággal. A majd egy éves hivatali hadakozás végül meghozta eredményét: megkapták az engedélyt, hogy kisorsolják a házukat.

Ahogy a játék hire terjedni kezdett Facebookon és Twitteren, 32 ezer jegyet adtak el szerte a világon. A legtöbb jegyet Spanyolországban vették, de akadt vásárló Ausztráliából és Kanadából, illetve Floridából és az Egyesült Királyságból is.

- Sok hívást kaptunk kilátástalan helyzetben lévő emberektől. Családoktól, akiket kilakoltattak a házukból, vagy olyanoktól, akik nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültek, és abban reménykedtek, hogy a házat megnyerve kikeveredhetnek ebből. Szívszorító volt – mondta el Bolumar.

A családfő, a Valenciában kisvállalkozóként dolgozó Pepe Bolumar szinte teljesen a játék hatása alá került, és mintegy második munkahelyként tekintett az ezzel járó kötelezettségekre. A sorsoláshoz külön honlapot hozott létre , a negyvenezer, egyenként 10 eurós sorsjegyet 2014. március 30-tól 2015. március 29-ig, interneten és papíron is árulták. A sorsolás végül idén március 30-án a család vidéki házában, közjegyző jelenlétében zajlott le.

A háromemeletes, 140 négyzetméteres, négy hálószobás, két fürdőszoba és wc-s házban a földszinten konyha és nappali található. A ház Segorbe történelmi központjában található, kőhajításnyira az egykori palotától és a középkori falaktól, 40 km-re a tengerparttól és 85 km-re a sípályáktól, Valenciától nem messze, erkélyéről pedig pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. Új tulajdonosa mégis összesen 10 eurót fizetett érte.

- Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült végigcsinálni mindezt, és kívánom, hogy a ház új tulajdonosa rengeteg örömteli percet töltsön el itt – mondta a sorsolás után Maria Amparo Bolumar, a ház tulajdonosa és egyben a tombola ötletgazdája.

Még soha senki sem csinált ilyet előttük

Segorbe 9300 lakosú kisváros. A sorsolás előtt a helyiek egyöntetűen úgy érezték, hogy a házat egyikük nyeri majd meg, így az a város tulajdonában marad. Végül mégsem ők, hanem egy Valenciában jegyet vásárló játékos nyert.

A Bolumar család szintén nem járt rosszul: az eredeti vételáron felül még 10 ezer euró jött be – ebből azonban le kell vonni a járulékos költségeket, mint a reklámozás, a weboldal fenntartása, és a ház után fizetendő adó. Ez utóbbinak kifizetését a család magára vállalta: mivel sok rászoruló és szegény család is játszott a nyereményért, fontossá volt számukra, hogy a nyertes a ház után már ne fizessen adót.

Az elmúlt időszakban Bolumar szerint Spanyolország több részéből is kaptak hívásokat érdeklődőktől, akik maguk is szívesen “eltomboláznák” ingatlanukat. Sokan tanácsokat kérnek, és arra is kiváncsiak, milyen hosszú és mennyire költséges a procedúra. Ezért a családfő azt tervezi, hogy weboldalukat továbbra is fenntartja, ezzel biztosítva segítséget és ötleteket a hasonló cipőben járóknak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egyre több fiatal afrikai illegális bevándorló érkezik a Kanári-szigetekre

2 és fél évre börtönbe küldené az ügyész Rubialest

1000 család otthonát bonthatják el, ha az eredeti tervek szerint fejezik be a Sagrada Famíliát