NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szárazföldi beavatkozást hozhatnak a következő napok Jemenben

Szárazföldi beavatkozást hozhatnak a következő napok Jemenben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A jemeni hatalmi válság felszámolásáért beavatkozó Öböl menti koalícióba Egyiptom, Jordánia, Marokkó és Szudán is bekapcsolódott.

HIRDETÉS

Kiszabadult terroristák növelik a káoszt Jemenben, ahol az al-Kaida körülbelül 150 emberét hozta ki a mukallai börtönből.

Legalábbis a helyi hatóságok a szunnita terrorszervezetnek tulajdonítják a kikötővárosban elkövetett csütörtöki rajtaütést.

Eközben a szaúdi határon, a hegyek között megöltek egy határőrt, másik 10 katonát pedig megsebesítettek valószínűleg a síita húszi lázadók fegyveresei bosszúból, amiért Szaúd-Arábia az elűzött vezetés oldalán beavatkozik a jemeni konfliktusba.

Jemenben múlt év szeptembere óta teljes a felfordulás, mert a kisebbségi síiták hatalmi törekvéseit képviselő húszik elfoglalták a fővárost, Szanaat. Az év elején feloszlatták a parlamentet, az elnököt pedig lemondatták.

Az államfő februárban Adenbe menekült, ott létrehozta saját hatalmi központját, majd március végén katonai segítséget kért a környező országoktól.

A Szaúd-Arábia vezette Öböl menti koalíció egy hete kezdte bombázni Ádent, hogy visszaverje onnan a húszi lázadókat, akik mögött a jemeni elnök szerint Irán áll.

A lakosság egy része a húszi megszállás, másik része a külföldi beavatkozás ellen tüntet Jemenben, miközben az Arab Liga értekezletén a jemeni elnök a légi után szárazföldi beavatkozást sürget..

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jemen: politikai labirintus

A jemeni konfliktus háttere

Elsüllyesztett teherhajó: a húszi terroristák miatt akadozhat világszerte az internet