NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Irak: Örömünnep Tikritben

Irak: Örömünnep Tikritben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák teljesen visszafoglalták a Bagdadtól 140 kilométerre észak-nyugatra fekvő várost az Iszlám

HIRDETÉS

Az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák teljesen visszafoglalták a Bagdadtól 140 kilométerre észak-nyugatra fekvő várost az Iszlám Államtól, és kitűzték az iraki lobogót a város központjában.

“Felszabadítottuk Tikritet” – kiálltja diadalittasan ez az iraki katona.

Szaddám Huszein korábbi iraki diktátor szülővárosának visszavétele egyfajta erőpróbaként szolgált egy Moszul, illetve a szíriai Rakka visszafoglalását célzó offenzíva előtt.

Az iraki kormány március elején 30 ezer katona részvételével indított átfogó hadműveletet a város visszavételére, melyet tavaly június óta tartottak ellenőrzésük alatt a dzsihadisták.

Heves harcok során kedden sikerült elfoglalni az elnöki palotát és több kormányépületet. Szemtanúk szerint az utcákon több tucatnyi dzsihadista holtteste feküdt. A kormányerők legkevesebb 9 tagja vesztette életét Tikrit ostroma során.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irak és Szíria is tiltakozik a területüket ért amerikai légicsapások miatt

Ismét kivonulnak az amerikai katonák Irakból

Amerikai katonák is megsebesültek az iraki bázisukat ért rakétatámadásban