rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytatódnak a tárgyalások az iráni atomprogramról


Svájc

Folytatódnak a tárgyalások az iráni atomprogramról

Kedd éjfélig nem került pont az iráni atomtárgyalások végére. A felek úgy döntöttek, maradnak Lausanne-ban, és folytatják az egyeztetést.

Az orosz külügyminiszter hétfőn hazaugrott Moszkvába, de kedden visszatért a tárgyalóasztal mellé Svájcba. Ez elemzők szerint jó jel. Szergej Lavrov maga is bizakodóan nyilatkozott egy keddi moszkvai sajtótájékoztatón.

- Nagy esély van arra, hogy sikeres legyen a tárgyalás. Nem száz százalék még, de ezt amúgy sem lehetne mondani – hangsúlyozta az orosz diplomácia vezetője.

A korábbi megállapodás szerint éjfélkor lejár az atomtárgyalások végső határideje. A június 30-ig hátra lévő hetekben a keretmegállapodás konkretizálása lenne a feladat.

A hatok, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország biztosak akarnak lenni abban, hogy Irán nem gyárt, és nem készül gyártani atomfegyvert. Teherán ezt a feltételezést mindig is visszautasította mondván, hogy atomprogramja békés célokat szolgál.

Iránnak jelentős gazdasági kára származik az ENSZ-szankciókból, ezért azok azonnali feloldását akarja. A hatok viszont fokozatos enyhítésben gondolkodnak, és kötik magukat ahhoz, hogy az esetleges egyezmény megsértésekor a szankciók automatikusan lépjenek életbe újra. Ezt nemcsak Irán, hanem Oroszország sem támogatja, mert ha automatizmus működik, alkalom adtán nem tud operálni vétójogával.

A másik vitapont, hogy az atomprogramot visszafogni, felfüggeszteni vagy felszámolni lenne köteles Irán.

Azon is megy még a vita, hogy a már felhalmozott dúsított uránt Teheránnak el kell-e szállítania Oroszországba.

Tudósítónk már napközben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Irán is kész volna meghosszabbítani a kedden éjfélkor eljáró határidőt.

- Az orosz külügyminiszter érkezése sokak számára volt bíztató jel. Ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartják a szakértők, hogy a tárgyalások eltartanak majd egészen a június végi, a tervek szerint legutolsó pillanatig. Amin az elemzők is vitatkoznak, hogy mikor is tekinthetőek befejezettnek a több mint 10 éve folyó tárgyalások. Irán mindenesetre azt szeretné, ha a záró megállapodást nem Lausanne-ban, hanem Genfben, az ENSZ ottani székházában kötnék – monndta Reihaneh Mazaheri.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Számolnak és perekre készülnek a Germanwings biztosítói