rendkívüli hír

Kedves, vidám, talán egy kissé túl nyugodt – mindenesetre olyan ember volt, aki kerülte a feltűnést. Így írták le többen a Barcelona-Düsseldorf járatot a halálba kormányzó Andreas Lubitz-ot azok, akik ismerték.

Düsseldorf keleti részén, Lubitz lakóhelyén van egy nem túl forgalmas utcácska – itt élt a 27 éves pilóta. A nyugalmas város teljesen felbolydult a tragédia óta, mindent áthat az ott élők hitetlenkedése, és a káoszhoz hozzájárul a rengeteg rendőr, akik minden négyzetcentimétert átkutattak a lakásban, ahol Lubitz lakott. Úgy tudni, az ingatlanban depresszió elleni szereket találtak.

Elképzelni sem tudom, mi zajlott le ennek a férfinak a fejében, miközben a Germanwings 9525-ös járatát a biztos vég felé kormányozta, kizárva a pilótafülkéből a kapitányt. A kapitánynak ugyanis nem volt ideje a barcelonai reptéren elmenni a mosdóba, ezért azt már úton Düsseldorf felé, a fedélzeten tette meg. Lubitz így egyedül maradt ördögi tervével. Már nem engedte vissza a kapitányt, aki előbb hangosan dörömbölve, utóbb ordítva követelte, hogy nyissa ki az ajtót, majd egy fejszével próbált bejutni, hiába. A megrázó jelenet, a gép utolsó percei az első fekete doboz hangfelvételéből ismertek: a rögzített anyagon úgy tudni, az utasok kétségbeesett kiáltozása is hallható. Állítólag az is kivehető a hangfelvételen, hogy Lubitz mindeközben teljesen nyugodtan lélegzik.

Ki képes ilyenre, és miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki öngyilkosságra szánja el magát, olyan öngyilkosságra, amivel magával együtt 149 embert ránt a halálba? Csecsemőt, iskolás gyereket, állapotos anyát, nagyszülőt? Ártatlanokat, akiknek eszük ágában sem volt meghalni?

A Rajna-Pfalz tartománybeli Montabaurból származó Andreas szülei egy palatetős, fehér homlokzatú házban élnek, anyja orgonista. A fiúnak az volt a vágya, hogy pilóta lehessen. Ez végül sikerült neki, de ő még ennél is többre vágyott: fapados gépek helyett egyenesen tengerentúli járatokat akart vezetni, ám látásproblémái miatt erre nem volt esélye – legalábbis a Bild értesülései szerint.

A Lufthansa megerősítette, hogy Lubitz egyszer megszakította brémai pilótatanulmányait, később azonban elvégezte a képzést, és repülésképesnek nyilvánították, minden különösebb korlátozás nélkül, ezt állította Carsten Spohr, a Lufthansa egyik vezetője. Andreas Lubitz 2013 szeptemberében kezdett a Germanwings-nél, és azóta 630 repülési órát töltött a levegőben.

Még a westerwaldi Légi Sportklubban jött rá, mennyire szeret repülni. Gyorsan belépett az egyesületbe, ahol most is egy „vidám vicces fickóként” emlékeznek rá, aki „talán egy kicsit nyugodtabb volt az átlagnál”. Peter Rückner, egykori klubtag sokat találkozott vele akkoriban. „Barátai voltak, jól beilleszkedett, nem volt az a magányos farkas, bár nem is volt feltűnő. Egyszerűen nem értem, soha nem fogom megérteni” – mondta Rückner.

Lubitz azóta már felfüggesztett Facebook-oldalán egy nem túl magas, fiatal, barna hajú srác nézett a kamerába a San Francisco-i Golden Gate hídnál készült profilfotón. Elektronikus zene, Lufthansa-félmarton, hegyámászás, bowling – sorolta érdeklődésének tárgyait a közösségi oldalon. Jelenthet ez bármit? A történtek tükrében nem.

A düsseldorfi ügyészség szerint Lubitz-ot még a pilótaengedély megszerzése előtt öngyilkossági hajlam miatt kezelték. Olyan hírek is felröppentek, hogy így akarhatott hírnevet szerezni magának. De milyen hírnév az, ami csak halálunk után kap szárnyra? Komolyan, mit akarhatott ebből profitálni? Megérte? Egyáltalán ő a felelős? Hogy lehet az, hogy összetépi a leleteit, amelyek alkalmatlannak nyilvánították a további repülésre, és így is repülhet tovább? Ha a kapitány egy másik járaton hagyja el a pilótafülkét, 150 ember még ma is élne? Vagy egy másik útvonalon történik ugyanez?

Lehet, hogy soha nem tudjuk meg, mi történt pontosan, 2015. március 24-én délelőtt, a francia Alpokban.