rendkívüli hír

Háború Jemenben: gazdasági hatások az Öböl mentén

Arab országok indítottak háborút Jemen ellen, Szaúd-Arábia vezetésével, hogy újra hatalomba segítsék a lázadó húszik által lemondásra kényszerített

Éppen ezt olvassa:

Háború Jemenben: gazdasági hatások az Öböl mentén

Betűméret Aa Aa

Arab országok indítottak háborút Jemen ellen, Szaúd-Arábia vezetésével, hogy újra hatalomba segítsék a lázadó húszik által lemondásra kényszerített Manszúr Hádi elnököt.

Az öböl-menti országokkal közösen vesz részt a hadműveletekben Egyiptom, Jordánia, Szudán, Pakisztán és Marokkó.

A közel-keleti és az észak-afrikai tőzsdék eséssel reagáltak a háborúra, főleg a Perzsa-öböl országaiban, ahol veszteséggel zárták a hetet.

A kuvaiti tőzsde csaknem két és fél százalékkal esett, az egyiptomi pedig több mint másfél százalékkal gyengült.

Az előrejelzések szerint a jelenlegi események hatására akár az egész térség besorolását problémásra változtathatják, és előfordulhat az is, hogy háború negatív következményeitől való félelmükben egyes piaci szereplők továbbállnak.

Múlt héten a szaúdi olajszállítással kapcsolatos kétségek miatt 5 százalékkal nőtt az olajár. Ma a legfontosabb olajszállítási hajózási útvonallal kapcsolatban merültek fel kétségek. A Jemen és Dzsibuti közötti, mindössze 40 kilométer széles tengeri folyosó életfontosságú az európai, az amerikai és az ázsiai olajszállító hajók számára.

Egyes becslések szerint a szoroson naponta több mint hárommillió hordó olaj hajózik át.