rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újabb szíriai tartomány foglaltak el a szélsőségesek


Szíria

Újabb szíriai tartomány foglaltak el a szélsőségesek

Újabb légicsapásokat indított szombaton az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció Szíriában. A magát Iszlám Államnak nevező dzsihádista szervezet Kobani városához közeli állásait támadták a gépek.

A radikálisok is indítottak egy hadműveletet: a közösségi médiára feltöltött videók tanúsága szerint a kedden kezdett előrenyomulást követően elfoglalták Idlib települést. Ezzel a második szíriai tartományra terjesztették ki ellenőrzésüket, Rakka után.

A hódítók között volt az al-Káida-hoz tartozó Nuszra Front nevű terrorcsoport is, de az Iszlám Állam nem vett részt a szunnita offenzívában.

A támadók mégis ismerős stratégiát alkalmaztak Idlib-ben is: elpuszítanak mindent, ami a régi rendszerre emlékeztetheti a lakókat. Így letépdesik Bassár el-Aszád szíriai elnök portréit és ledöntötték édesapjának szobrát.

További részletek erről:

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Megkezdődött a végjáték az iráni atomprogramról