rendkívüli hír

Így látták a repülőgépszerencsétlenséget a helyiek

Többen is hallották és látták Barcelonette-ben, a franciaországi kis faluban, amikor a Germanwings utasszállító gépe lezuhant kedd délelőtt. Ez a

Éppen ezt olvassa:

Így látták a repülőgépszerencsétlenséget a helyiek

Betűméret Aa Aa

Többen is hallották és látták Barcelonette-ben, a franciaországi kis faluban, amikor a Germanwings utasszállító gépe lezuhant kedd délelőtt. Ez a környék átélt már hasonlót: 1953-ban, a mostani szerencsétlenség színhelyétől épp csak néhány kilométerre is lezuhant már egy utasszállító.

- Láttam, hogy felbukkan a hegycsúcs mögül, nagyon alacsonyan szállt. Rögtön megértettem, hogy így nem jut messzire- mondta egy szemtanú.

Sokan először fel sem fogták, mi történt. Később tudták meg: a fekete füst, amit láttak, és a robbanás, amit hallottak, egy repülőgéptől származott.

- Zajt hallottunk, egy nagyon erős repülő motorjának a hangját, ami visszhangzott a körülöttünk lévő hegyekben. Aztán hallottam a becsapódást. Nagyon erős volt, olyan, amint amikor dinamittal robbantanak, hogy lavinát indítsanak el- számolt be egy nő.

- Éppen fát vágtunk, aztán hallottuk a becsapódást. Majd füstöt láttunk. Az emberek azt mondták, hogy a földbe csapódott egy repülőgép. Ott fent láttuk a füstöt- mutatta egy férfi.

A repülőgép egy sziklafalnak csapódott, és apró darabokra tört. A balesetnek valószínűleg nincsenek túlélői.