NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fegyvert küldenének Ukrajnába az amerikai képviselők

Fegyvert küldenének Ukrajnába az amerikai képviselők
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A republikánus többségű képviselőház szerint az Egyesült Államok nem nézheti tétlenül, hogy egy állam lerohan egy másikat Európában.

HIRDETÉS

Az amerikai képviselőház határozatba foglalta hétfőn azt, amit már hónapok óta sürget, hogy tudniillik az elnök a nem harcászati eszközökön kívül küldjön fegyvereket is az ukrán hadsereg támogatására.

Ettől Barack Obama egyelőre elzárkózik mondván, hogy kivár, hátha mégis sikerül érvényt szerezni a minszki tűzszüneti megállapodásoknak.

Ebben legfőbb szövetségese a német kancellár, aki mindenáron el akarja kerülni, hogy a Nyugat közvetlenül beavatkozzon az ukrajnai harcokba. Angela Merkel ezért még arra is képes volt, hogy egy egész hetes intenzív európai tárgyalássorozat után csak azért elrepüljön Washingtonba vasárnap nem több, mint egy napra, hogy Barack Obamát meggyőzze a pár nappal később esedékes újabb minszki találkozóban rejlő lehetőségekről. És ez sikerült is neki.

Az amerikai képviselőház viszont másképp gondolja. Tekintettel a szavazatok (348-48) arányára mondható, hogy az egész Ház meg van győződve arról, hogy Washingtonnak nem volna szabad tétlenül néznie azt, ami Ukrajnában folyik.

A republikánus képviselők egyike, Ileana Ros-Lehtinen arról beszélt a hétfői szavazás előtt, mennyire sajnálatos, hogy Obama elnök a véget nem érő mérlegelést választotta. Csakhogy itt most sokkal több forog kockán, mint egyszerűen Ukrajna sorsa – mondta. Az igazi kérdés itt most az, hogy bármely állam megteheti-e büntetlenül, hogy lerohanjon egy békés másikat.

Az ukrán elnök múlt év szeptemberében személyesen kért fegyverutánpótlást Kijevnek az amerikai kongresszustól.

Obama elnök akkor sem mondott mást, mint most, habár azóta már világos, hogy az akkortájt kötött első minszki tűzszünetnek nem lett foganatja.

A legutóbbi, februári megállapodás óta annyival jobb a helyzet, hogy a januárban kezdődött, hetekig tartó öldöklésnek vége lett, és a felek elkezdték kivonni nehézfegyvereiket a tűzvonalból. de szórványos harcok továbbra is vannak Kelet-Ukrajnában.

Az orosz külügyminiszter a múlt héten azzal fordult Berlinhez és Párizshoz, hogy győzzék meg Kijevet, ne akadályozza tovább a minszki tűzszünet végrehajtását.
Szombaton egyenesen úgy fogalmazott, nagyon reméli, hogy az Unió nem őrült meg, és nem küld békefenntartókat Ukrajnába anélkül, hogy ebbe a szakadárok is beleegyeznének.

Ami az esetleges washingtoni fegyverszállítást illeti, arról az orosz külügyminiszterhelyettes a múlt hónapban azt mondta, berobbantaná az ukrajnai kofliktust, mert Oroszország nem térhetne ki az elől, hogy méltó választ adjon rá.

A kelet-ukrajnai harcokban több mint 5800-an – többségükben civilek – haltak meg tavaly április óta. A sebesültek számát 14 ezerre teszik a hírügynökségek.

A brit hadsereg hadgyakorlatba kezdett a múlt héten Ukrajnában. Az amerikai hadsereg ehhez áprilisban csatlakozik majdnem 300 ejtőernyősével.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Videó: így dőlt össze a világ harmadik leghosszabb gerendahídja Baltimore-ban

Távozik a Boeing vezérigazgatója - a sorozatos baleseteket és hibákat sürgősen orvosolni kell

Továbbra is fagyasztja az Egyesült Államok az UNRWA támogatását az új kiadási szupercsomagban