NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hat év börtön „törvénytelen meggazdagodásért”

Hat év börtön „törvénytelen meggazdagodásért”
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A volt szenegáli elnök fia 54 milliárd forintnak megfelelő vagyonra tett szert jogellenesen apja uralma idején.

HIRDETÉS

Hatévi letöltendő börtönre ítélték a volt szenegáli elnök fiát törvénytelen meggazdagodás vádjával. Karim Wade-nak emellett 210 millió eurónyi (64 milliárd forint) pénzbírságot is fizetnie kell.

A két éve előzetes letartóztatásban tartott, 46 esztendős politikus tagadta a vádat, és a legfelsőbb bíróságon még fellebbezhet az ítélet ellen.

Hívei szerint a korrupciós vád koholmány, a per a jelenlegi elnök, Macky Sall bosszúja régi vetélytársa ellen. Egyikük, Khadim Samb azt mondta, hogy a kormány meg akarja ölni az elítélt apját, a 89 esztendős Abdoulaye Wade-ot, pedig az egykori elnök híven szolgálta hazáját.

Apja elnöksége idején Karim Wade egyszerre öt minisztériumot irányított. Ezalatt 178 millió eurót (54 milliárd forint) vágott zsebre pénzügyi trükkökkel, és a brit Virgin-szigeteki, illetve panamai offshore cégeken keresztül külföldre menekítette a vagyonát.

Ennek ellenére Karim Wade-ot pártja, a Szenegáli Demokrata Párt (PSD) elnökjelöltjének választották szombaton.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Feloszlatta a kormányt a szenegáli elnök

Halálos áldozatai is vannak a három napja tartó szenegáli zavargásoknak

Korrupciós vádak miatt lemondott az észt igazságügyi miniszter