NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szerdán folytatódnak az atomtárgyalások Lausanne-ban

Szerdán folytatódnak az atomtárgyalások Lausanne-ban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Elemzők szerint lehetetlen, de a résztvevők még nem adták fel, hogy megszülessen a keretmegállapodás az iráni atomprogramról március végéig.

HIRDETÉS

Bizakodó hangulatban utazott el a svájci Lausanne-ból az amerikai és az iráni külügyminiszter is.

John Kerry szombaton Londonban tárgyal az európai nagyhatalmak vezetőivel a közös álláspontról, amelyet az iráni atomprogrammal kapcsolatban képviselhetnek a jövő héten folytatódó tárgyalásokon.

Az Euronews tudósítója, Reihaneh Mazaheri arról beszél, hogy bár konkrét eredményt nem hozott az egy hete folyó tárgyalássorozat, annak intenzitása reménnyel kecsegtet. Az iráni külügyminiszter szerdán tér vissza a tárgyalóasztal mellé Lausanne-ba.

Korábban úgy volt, hogy a tárgyalások hétfőn folytatódnak a francia elnök, a német kancellár, a brit kormányfő és orosz, illetve kínai küldöttek részvételével, de miután az Iráni elnök édesanyja pénteken reggel meghalt, Muhamad Dzsavad Zarif csak a jövő hét közepén ér vissza Svájcba.

Az iráni diplomácia vezetője az e heti egyeztetések után állítólag úgy fogalmazott, hogy a keretmegállapodás március végi határidejét leginkább az veszélyezteti, hogy Washington és Brüsszel álláspontja eltér egymástól Teherán atomprogramját és az Iránt sújtó szankkciók feloldását illetően is.

Ezt az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője igyekezett cáfolni mondván, hogy lényeget érintő nézeteltérés nincs a nyugati hatalmak között.

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai diplomácia két tűz közé került. Európában Franciaország követeli, hogy a Nyugat legyen szigorúbb Teheránnal. Washingtonban pedig a kongresszus tolja ebbe az irányba az Obama-adminisztrációt. A republikánusok kifejezetten ellenzik az alkudozást, vagyis, hogy bármiféle megállapodás szülessen az iráni atomprogramról Irán és a nagyhatalmak között.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Indulásra készen az Ukrajnának szánt amerikai katonai segélyszállítmányok

Hallási háború: az oroszok Havanna-szindrómával célozták meg Washingtont

Zelenszkij aláírta a mozgósításról szóló törvényt