NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bíróság elé áll a volt thaiföldi kormányfő

Bíróság elé áll a volt thaiföldi kormányfő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Bíróság elé állítják Thaiföldön Jinglak Sinavatrát. A tavaly lemondatott kormányfőt azzal vádolják, hogy hanyagul kezelte a rizstermesztőknek

HIRDETÉS

Bíróság elé állítják Thaiföldön Jinglak Sinavatrát. A tavaly lemondatott kormányfőt azzal vádolják, hogy hanyagul kezelte a rizstermesztőknek nyújtott állami támogatásokat.

A vádhatóság szerint ezzel több milliárd dolláros veszteséget okozott az államnak.

A thaiföldi főügyész bejelentette, hogy a legfelsőbb bíróság elfogadta az indítványukat, és így vádat emelnek Sinavatra ellen.

Az ország első női kormányfőjét akár 10 évi börtönbüntetéssel sújthatják, ha a bíróság bűnösnek találja. A per májusban kezdődik.

A hadsereg által kinevezett thaiföldi parlament januárban öt évre eltiltotta a politikától Sinavatrát. A képviselők előtt a volt kormányfő tagadta, hogy felelős lenne bármilyen korrupcióért, és politikai indíttatásúnak mondta az ellene folyó hadjáratot.

Thaiföldön a hadsereg tavaly májusban hajtott végre államcsínyt.

Jinglak Sinavatra a 2006-ban szintén államcsínnyel megbuktatott, korrupcióval és hatalmi visszaéléssel vádolt Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök húga, és sokak szerint valójában csupán száműzetésben élő bátyjának bábja volt a kormányfői tisztségben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elfogadta a thai parlament az azonos neműek házasságára vonatkozó törvényjavaslatot

Thaiföldön legalizálják a melegházasságot

HRW: Nem szabad Oroszországba toloncolni a Bi-2 együttest