rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az Iszlám Állam vállalta a tuniszi merényletet


Tunézia

Az Iszlám Állam vállalta a tuniszi merényletet

Az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet magára vállalta a tuniszi múzeum elleni szerdai támadást, melyben a legutóbbi hírek szerint 23 ember halt meg, 20 turista, a múzeum egyik dolgozója és két túszejtő.

A támadással kapcsolatban kilenc embert tartóztattak le, a főbb városokban, köztük Tuniszban mozgosították a katonaságot.

A múzeumban reggel két spanyol turistára bukkantak, akik a lövöldözés és a túszdráma alatt bújtak el.

- Kórházba vitték őket, most már jól vannak. Halálra rémültek a történtektől, egyikük egy állapotos nő – mondta az egészségügyi miniszter.

A Bardo múzeumban több száz turista volt a támadás idején. A terroristák először a bejáratnál nyitottak tüzet az emberekre, majd az épületbe is behatoltak, és vadászni kezdtek a bent lévőkre

Az áldozatok között – tunéziai hivatalos közlés szerint – olasz, francia, kolumbiai, japán, lengyel, ausztrál, spanyol és dél-afrikai állampolgár is volt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Görögország

Mégis bemutatott Varufakisz a németeknek