rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A sajtószabadság szószólói - Cartoon Xira


le mag

A sajtószabadság szószólói - Cartoon Xira

Együttműködésben a

Március 14-én nyitották meg Xira Karikatúrafesztivált a portugáliai Vila Franca de Xirában. A Lisszabon közelében fekvő város bikaviadaljairól is ismert. A 16. alkalommal megrendezett mustrára rányomta a bélyegét a Charlie Hebdo elleni támadás.

A polgármester arra kérte a művészeket, hogy egy külön falon emlékezzenek a párizsi támadások áldozataira.

- Arra kérem az itt megjelent karikaturistákat és az önkormányzat tagjait, hogy velem együtt lássák el kézjegyükkel ezt a falat a szólásszabadság nevében – mondta a megnyitón a város polgármestere.

A polgármester ugyanis épp a szabadság nevében akarta, hogy mindenképpen megrendezzék a fesztivált.

- Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mi folyik a világban. De úgy vélem, hogy ha nem tartanánk meg ezt a kiállítást, az óriási veszteség lenne – hangsúlyozta a városvezető.

Az iszlám radikalizálódása nem a Charlie Hebdo elleni támadással kezdődött. Erről tanúskodik az idei mustra első része, ahol a tavalyi portugál újságok legjobb karikatúráit láthatjuk. De természtesen nem az iszlám az egyetlen téma.

António, a mustra kurátora egy szóban foglalta össze a tavalyi évet:

- Válság! A portugál nemzeti válság, az európai válság, az amerikai válság, az iszlám világ válsága… Ha egyetlen szóval kellene megfogalmaznom a lényeget, akkor azt mondanám, hogy válság – mondta az ismert portugál karikaturista.

2014-ben a portugál belpolitikában olyan események történtek, mint a nagy múltú BES bank csődje, vagy a volt miniszterelnök, José Sócrates letartóztatása. De a Cartoon Xira nem csak a portugál politikáról szól. Hét éve minden alkalommal meghívnak egy nemzetközileg is elismert karikaturistát.

Az idei vendég a lengyel Paweł Kuczyński.

- Ez a kiállítás 2002-vel kezdődően mutatja be a munkásságom: egyfajta átfogó tárlat. Vannak itt magazinok és újságok számára készült karikatúrák, de könyvillusztrációk is. Némelyik kifejezetten szatirikus pályázatokra született – magyarázta Paweł Kuczyński.

A lengyel karikaturista összesen már több mint 130 nemzetközi díj birtokosa. Önmagát a mai szürreális idők realista illusztrátorának nevezi. A Reflexek című kiállításon munkáinak legjavát ismerhetjük meg. Gyakori témái a háború, az éhség és az ökológia.

Az év karikatúrái tárlaton és a Reflexek című kiállításon bemutatott 200 alkotást május 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Vila Franca de Xira-i Celeiro da Patriarcal múzeumban.

- A merényletek, a válság és a világ általános állapota ellenére a Cartoon Xira azért ad egy kis reményt is. Ki tudja, talán az itt rajzolgató gyerekekből lesznek a szólásszabadság jövőbeli szószólói – foglalta össze tapasztalatait Dulce Dias, az Euronews tudósítója.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Akcióban a szaúdi graffitisek - „A művészet megengedett”