rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kockázatos az e-bankolás


hi-tech

Kockázatos az e-bankolás

Együttműködésben a

Rekordszámú kibertámadás történt tavaly. A Kaspersky szoftverbiztonsági cég szerint minden harmadik számítógépet vagy mobiltelefont érintette ez a fenyegetés. Az informatikai kalózok magánszemélyek és vállalatok e-banki adatait akarják megkaparintani.

Januárban egy svájci kisvállalat egymillió eurót veszített azzal, hogy pénzügyi tranzakcióját eltérítették a kalózok az interneten. Az áldozat, a vállalat könyvelésének egyik alkalmazottja semmit nem vett észre. Meg akart nyitni egy e-mailt, amelynek csatolmánya egy fertőzött fájl volt. A számítógépes kalózok megszerezték az irányítást a gépe fölött, és megvárták a következő e-bankolását.

- Amikor megkezdte a bankolást, a „trójai faló” aktiválta magát. Megjelent egy üzenet, hogy türelmet kér, és onnantól kezdve 20-30 percen keresztül semmit sem lehetett csinálni a gépen. Ezalatt a kalózok átvették az ellenőrzést a számítógépe felett, és különböző utalásokat hajtottak végre külföldi számlákra – magyarázza a fribourgi kanton rendőrségének szóvivője, Frederic Marchon.

Az ilyen bűnügyi manőverekre alkalmas vírusokkal Dunát lehetne rekeszteni A feketepiacon úgy ezer euró körül jár a legújabb modellek ára. A Malware figyeli a fertőzött számítógépet, és azonnal jelez, ha online banki tranzakció zajlik. A biztonsági szakértő arról beszél, hogyan dolgoznak a hackerek:

- Csak bejelentkezem az illegális program segítségével, és pontosan látom, hány számlát fertőztem meg vírussal egy internetbank-hálózaton belül, és hogy pontosan hány számlatulajdonos van ezek közül beloggolva, vagyis hányat tudok megtámadni. Ebben a pillanatban két számítógépet látok, amelyek tranzakciókat hajthatnak végre – mondja Cedric Enzler.

Svájcot ugyancsak erősen érintette a támadássorozat, létrehoztak egy felületet, ahol a kibertámadásokat jelenteni lehet, ahol regisztrálják és feldolgozzák az eseteket. Konkrét nevek és számok azonban nem kerülnek nyilvánosságra.

- Ez a probléma hatalmas méreteket ölt. Világossá kell tenni, hogy azok, akik az interneten akarnak illegálisan pénzt szerezni, első körben egészen biztosan az online banki tranzakcióra fókuszálnak – magyarázza Max Klaus informatikai biztonsági szakértő.

A Berni Műszaki és Informatikai Főiskola professzora, Reto E. Koenig alaposan megvizsgálta a problémát, és újabb biztonsági résre bukkant. A szokásos netbankolásnak bizony jócskán vannak gyenge pontjai, gondoljunk csak az okostelefonokra.

- Az e-bankolás elektronikus szempontból biztonságos. Hitelesített SSL-csatornákat használunk. Akkor lehet gond, amikor az információ az ügyfél számítógépére kerül. Akkor már nem beszélhetünk biztonságos kapcsolódásról. Legyen szó számítógépről vagy okostelefonról, a hackerek meg tudják szerezni fölötte az ellenőrzést, ott tehát nincs biztonság – mondta Koenig professzor.

Az általunk megkérdezett bankok közül egyik pénzintézet képviselői sem akartak kamera elé állni. A svájci bankok üzleti feltételeik között figyelmeztetik ügyfeleiket, hogy az internetes bankolás biztonsági problémákkal járhat. Ezek a figyelmeztetések gyakran záradékot is tartalmaznak, amelyben az ügyfélre hárítják a felelősséget támadás esetén.

- Az ügyfelet kétszer éri kár: egyszer az internetes csalók által, másrészt pedig azért, mert a bank üzleti feltételei nem adnak arra lehetőséget, hogy megvédhesse magát. Vannak ugyan különleges megállapodások a bankok és az ügyfelek között, azonban ezek titokban maradnak – mondja a Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársa, Mathieu Fleury.

2012-ben Svájcban egy megkárosított ügyfél a tévékamerák előtt kért kártérítést. Hogy elkerüljék az efféle botrányt, a bankok néha hajlandók fizetni. A téma mindenesetre érzékeny, hiszen a pénzintézetek jó híre forog kockán egy-egy ilyen ügy miatt.

Az internetes csalók áldozatainak át kell gondolniuk, hogy gondatlanságukkal bizony részben felelősek lehetnek a történtekért.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Az elektromos katamarán: Quadrofoil