NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Műhelymunka kezdő világmegváltóknak

Műhelymunka kezdő világmegváltóknak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Négy, teljesen különböző háttérrel rendelkező fiatal - Szlovéniából, Finnországból, Bangladesből és Nepálból találkozik, hogy megtanulják hallatni a hangjukat a közéletben.

HIRDETÉS

Négy, teljesen különböző háttérrel rendelkező fiatal – Szlovéniából, Finnországból, Bangladesből és Nepálból találkozik, hogy megtanulják hallatni a hangjukat a közéletben.

- A nova goricai Kísérletek Házában dolgozom – mutatkozik be Lea Kosmač, a Demo Finland által szervezett rendezvénysorozat egyik résztvevője. – Interaktív kísérleteket végzünk, robotikát tanítunk, műhelyeket tartunk. Mindig az új tudást keresem, új módokat arra, hogyan tehetném a világot egy jobb hellyé – vagy legaláb a saját környezetemet, kezdésnek az is megteszi.

Hogy jobban érvényesüljön a közéletben, Lea egy olyan találkozón vesz részt, ahol szlovén, finn, nepáli és bangladesi fiatalokkal vitatnak meg olyan témákat, mint a politikai aktivizmus vagy az emberi jogok.

A szlovéniai Ajdovscsinában vagyunk. A résztvevők fiatal politikusok, újságírók, emberi jogi aktivisták. A kezdeményezés a Demo Finland, egy finn civil szervezet nevéhez kapcsolódik, amely 2009-ben vette fel a kapcsolatot nepáli civil szervezetekkel. Később a koncepció kibővült, a rendezvény olyan fiatalok találkozójává vált, akik változásokat akarnak a világban.

2015. folyamán mind a négy országban összegyűlnek, hogy megtapasztalják, mennyire figyelnek a fiatalokra a különböző társadalmakban.

- Én például nem tudtam a nepáli szervezett házasságokról, ez még mindig előfordul – sorolja Lea, mi újat tudott meg. – Azt hittem, hogy a bangladesi nőknek nincsenek jogai, de kiderült, hogy például sok parlamenti képviselő nő.

- Emberi jogi aktivistaként dolgozok Bangladesben – mondja Sanjida Islam. Nagyon nagy a korrupció, gyakori a nők elleni erőszak. Az embereket tájékoztatni kell az alapvető jogaikról. Ha az ember fejlett társadalmat akar, a fiatalokkal kell kezdeni, én szilárdan hiszek ebben.

Ez az Európai Bizottság által támogatott projekt akkor vált majd ki igazi hatást, amikor a résztvevők visszatérnek a hazájukba.

- Olyan ötleteket keresek, amelyeket hazatérve nálunk is meg lehet valósítani – magyarázza Muktadir Rasid Romeo. – Ez a fajta párbeszéd már a közeljövőben megváltoztatja a világot. Az ember most elültet egy magot, és az tíz, húsz negyven év alatt fává terebélyesedik.

- Nagyon sokféle résztvevőnk van, így sokat tanulhatnak egymástól – mondja a Demo Finland koordinátora, Anna Juhola. Ez a fajta közös munka nagyon gyümölcsöző tud lenni. Együtt, csapatként dolgoznak, és ebből mindannyian tanulnak.

A találkozón a hangsúly azon volt, hogy a résztvevők képesek legyenek a környezetükben élő fiatalokat motiválni, hogy ők is érdeklődjenek a közügyek iránt.

- Sajnos a fiatalok gyakran apátiába süllyednek, erőfeszítést kell tenni, hogy elérhessük őket – mondja Boštjan Kosaber. – Hogyan tegyük ezt? Minden résztvevőnek mások a tapasztalatai, különböző megközelítések léteznek. Ez az egyik dolog, amit itt tanulunk.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem igaz, hogy a fiatalok nem olvasnak

Egymillió Erasmus-bébi Európában: egy ösztöndíj, amely megváltoztathatja az életedet

A krump Hollandiába megy