rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Újranyitották a párizsi kóser üzletet, ahol egy iszlamista januárban négy embert megölt


Franciaország

Újranyitották a párizsi kóser üzletet, ahol egy iszlamista januárban négy embert megölt

Újra megnyílt vasárnap reggel az a párizsi kóser üzlet, ahol január 9-én egy iszlamista terrorista, Amedy Coulibaly négy embert megölt, és túszokat ejtett. A Párizs keleti negyedében fekvő áruház vezetője azóta Izraelbe távozott, az akkori személyzet pedig egyelőre betegszabadságon van a megrázkódtatás miatt.

- Itt voltam, amikor a támadás történt- mondta egy vásárló.- Éppen el akartam indulni az autómmal, amikor Coulibaly egyszercsak megjelent előttem. Amikor hazaértem 45 perccel később, bekapcsoltam a tévét, és akkor láttam, mi történt. Ezért jöttem ma vissza, fontos, hogy újranyitottak, és megtartották ugyanazt a nevet.

- A mai nap jelképes, és ez azt az üzenetet közvetíti, hogy azok, akik ezt tették vagy akik hasonló tetteket szeretnének végrehajtani, nem fognak győzni- mondta egy másik vevő.

Az eseményen megjelent a francia belügyminiszter, Bernard Cazeneuve is. A szupermarket tulajdonosa szerint az újranyitással bizonyítják, hogy az élet mindig erősebb, mint a barbarizmus:

- Amikor múlt éjjel az üzletben voltunk, csak az áldozatokra tudtunk gondolni. Ebből merítettünk erőt az újranyitáshoz. Alig vártuk, hogy kihirdethessük: megint kinyitjuk az üzletet. Alig vártuk, hogy újraépítsük, amit fizikailag lehetséges.

A tulajdonos megmutatta a belügyminiszternek azt a hűtőkamrát, ahová a bolt egyik muszlim alkalmazottja elrejtette a vásárlókat, miután a támadás elkezdődött.

A látogatás végeztével Bernard Cazeneuve vásárolt két üveg kóser bort is.