NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hamarosan visszafoglalhatja az iraki hadsereg Tikrítet az Iszlám Államtól

Hamarosan visszafoglalhatja az iraki hadsereg Tikrítet az Iszlám Államtól
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az iraki hadseregnek sikerült visszafoglalnia Tikrít mintegy felét az Iszlám Államtól péntekre. Szaddám Huszein egykori diktátor szülővárosát kilenc

HIRDETÉS

Az iraki hadseregnek sikerült visszafoglalnia Tikrít mintegy felét az Iszlám Államtól péntekre. Szaddám Huszein egykori diktátor szülővárosát kilenc hónapja irányították a dzsihadisták- a szélsőségesek pénteken még kezükben tartották Tikrít központját és az elnöki palotát is.

Tikrít azon a stratégiai fontosságú útvonalon található, amely Bagdadot az Iszlám Állam fellegvárának számító Moszullal köti össze.

Az előrenyomulásnak azonban ára van: pénteken a kormányerők huszonhat tagja meghalt, hetvenkettő pedig megsebesült.

A hadjárat végső célja a Tikríttől 250 kilométerre északra található észak-iraki nagyváros, Moszul visszaszerzése. Moszul a legnagyobb város, amely jelenleg az Iszlám Állam kezében van.

Az iraki védelmi miniszter szerint hamarabb megtörték az ellenség ellenállását, mint azt várták:

- Abból ítélve, amit láttam és hallottam az utóbbi órákban,
úgy gondolom, nagyon jó a helyzet. Tikrít felszabadítása nagyon közel van, még közelebb, mint arra számítottunk.

Az iraki hadsereg és szövetségeseinek előrenyomulása pénteken megtorpant- addig nem folytatják az offenzívát, amíg meg nem érkezik az erősítés. A dzsihadisták ugyanis rengeteg pokolgépet rejtettek el a városban, és a lesben álló mesterlövészek valamint az öngyilkos merénylők is megnehezítik a hadsereg dolgát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irak és Szíria is tiltakozik a területüket ért amerikai légicsapások miatt

Ismét kivonulnak az amerikai katonák Irakból

Amerikai katonák is megsebesültek az iraki bázisukat ért rakétatámadásban