rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Visszatér-e a hidegháború a moszkvai szerződésbontással?


Oroszország

Visszatér-e a hidegháború a moszkvai szerződésbontással?

Oroszország kilépett a hagyományos fegyverzetről kötött, a hidegháború végét is jelentő 1990-es nemzetközi szerződésből. A megállapodás felett már valóban eljárt az idő, és a keddi moszkvai bejelentés is egy sokkal korábban kezdődött folyamat lezárása. A formális és adminisztratív szakítás mégis hatással lehet Európa biztonságára.

A „Hagyományos fegyveres erők Európában” nevű szerződés (CFE) gyakorlatilag nagykorú lett az ötlet megszületésétől a dokumentum aláírásáig eltelt időben. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár megállapodásával kezdték az egyeztetéseket az európai területekre telepített hagyományos fegyverzet korlátozásáról. Ezekből a tárgyalásokból kihagyták az atom-, vegyi és biológiai csapásmérő eszközök szabályozását. 1975-ben 35 nemzet képviselője írta alá a Helsinki Zárónyilatkozatot, de a Szovjetunió négy évvel később felfüggesztette a tárgyalásokat, mivel a NATO közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek európai telepítéséről döntött.

Gorbacsov szorgalmazta

Mihail Gorbacsov 1986-ban tett ajánlatot a fegyverkorlátozási egyeztetések folytatására, és azt ki is bővítette: tartalmában az atomfegyverekre, területileg pedig az Atlanti-óceántól az Urálig. Ezek a megbeszélések a hidegháborúban addig elképzelhetetlennek tartott eredményt hoztak, hiszen a NATO és a Varsói Szerződés lehetőséget kapott a szemben álló fél vállalásainak helyszíni ellenőrzésére is.

Emellett a fegyverkezési verseny letörését is szolgálta azzal, hogy megszabta a két tömb térségében állomásoztatott hagyományos harci eszközeinek nagyságát. Ahogy az 1988-as moszkvai csúcstalálkozón Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár fogalmazott, Európa biztonsága és stabilitása volt a legfőbb céljuk. A szovjet szándék alátámasztására Gorbacsov 50 ezres kelet-európai csapatkivonást, és félmillió szovjet katona leszerelését ígérte a decemberi ENSZ-közgyűlésben.

Mások írták alá, mások ratifikálták

1990 novemberében, 18 évvel az első egyeztetések után végül 22 nemzet képviselője írta alá a szárazföldi, hagyományos fegyverzet korlátozásáról szóló megállapodást. A 16 NATO tagállam és a Varsó Szerződés hat országa alkotta két hatalmas tömb azonban hónapokon belül darabjaira hullott. Így 1991-ben már a volt szovjet tagköztársaságok és a szovjet befolyásból szabaduló kelet-közép-európai országok kezdték a szerződés ratifikálását, nemzeti jóváhagyását. Ezek alapján a „Kelet” és a „Nyugat” azonos mértékű fegyverzettel rendelkezett Európán belül: 20-20 ezer tank és tüzérségi erő, 30 ezer páncélozott harci jármű, 6800 harci repülő és 2 ezer helikopter nézhetett egymással farkasszemet a két tömb határvonalán. Ráadásul ezeknek az erőknek csak egy része lehetett azonnal bevethető, harcképes állapotban.

A megállapodás felállított egy közös konzultációs csoportot is, egyrészt a korlátozó vállalások teljesítésének ellenőrzésére, másrészt a felmerülő kérdések rendezésére. Ez a testület nem is maradt munka nélkül: Oroszország a NATO romániai és bulgáriai támaszpont létesítéseit kifogásolta, az Egyesült Államok pedig egyebek mellett 1998-ban azt tette szóvá, hogy Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Örményország és Azerbajdzsán túllépi a fegyverzetről megszabott felső határokat. A kifogások és vádaskodások szinte folyamatossá váltak az ezredforduló és Vlagyimir Putyin orosz elnökké választása után.

Putyin felfüggesztette

A NATO kelet-európai bővítése és a kontinens védelmére kidolgozott terve adta az apropót 2007 áprilisában, hogy Putyin a szerződéssel szemben „moratóriumot” hirdessen. Mivel a fegyverkorlátozási szerződés módosítására tett javaslatait a Nyugat elutasította, júliusban felfüggesztette az orosz fegyverzet ellenőrzésére biztosított lehetőséget. Ezt a döntését még Gorbacsov volt szovjet főtitkár is támogatta, miközben az észak-atlanti szövetség tagállamai újabb egyeztetésekben bíztak, ezért fenntartották a tárgyaló csoportokat.

A szerződésben vállaltak teljesítését a Kreml tehát már 2007-ben elutasította. Most az utolsó kapcsolatot jelentő, az ellenőrzést és újabb egyeztetéseket végző közös konzultációs csoportból vonultak ki. Ezzel gyakorlatilag (és a moszkvai külügyminisztérium közleménye értelmében is) minden kötelezettségükről lemondtak, amely korlátozná az európai területen állomásoztatott haderejüket és katonáik számát. Megszűntek az ezzel kapcsolatos tájékoztatási és ellenőrzési lehetőségek is.

Kinek van igaza?

Tény, hogy az Európán belüli hatalmi viszonyok változása alaposan felülírta a hagyományos fegyverzet arányáról szóló eredeti szerződés elveit. Azt sem lehet tagadni, hogy az elmúlt 25 évben a NATO is hajtott végre olyan lépéseket, bővítéseket, amelyek javították a negyedszázaddal ezelőtti pozícióit. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy azóta belső fegyveres konfliktusok is átalakították az Oroszországon belüli hatalmi viszonyokat.

Így a Kreml döntése a kilépésről inkább adminisztratívnak tekinthető, de egyben szimbolikus, hiszen a nemzetközi katonai együttműködés egyik platformjának végét jelenti. Még akkor is, ha elemzők szerint az orosz haderő felszereltségben és ütőképességben messze van attól, hogy akár csak megközelítse az évtizedes szerződésben vállalt felső határokat.