rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Csodajárgányok a Genfi Nemzetközi Autószalonon


hi-tech

Csodajárgányok a Genfi Nemzetközi Autószalonon

Együttműködésben a

A Genfi Nemzetközi Autószalonon idén is meg lehet csodálni az autóipar jó néhány újdonságát. A március 15-ig tartó kiállításon 130 új modellt és koncepcióautót mutatnak be több mint 700 ezer látogatónak.

Ez a svájci Rinspeed cég Budii nevű koncepcióautója. A gyártó szerint ez a kocsi új szinten osztja meg a vezetést a számítógép és az ember között. Radar, lézerek és más érzékelők lehetővé teszik, hogy a Budii teljesen automatikusan működjön. De meg is lehet osztani a „terhet””, és veszélyes helyzetekben beavatkozhat a vezető. A cég vezérigazgatója szerint ez szükséges lépés a sofőr nélküli autó felé.

- Ez egy új technológia, és kezdünk hozzászokni. Olyan, mint az internet volt 20 évvel ezelőtt, az is kissé félelmetesnek tűnt. A mai digitális nemzedék már nem is ismer mást, csak az internetet. Tehát ez generációs kérdés, hozzá kell szokni ehhez a technológiához – magyarázza Frank Rinderknecht.

A kocsin kívül kamerák ellenőrzik, hogy változtatni kell-e a felfüggesztésen az útviszonyoknak megfelelően. Azt is figyelik, hogy milyen a forgalom és a környezeti feltételek, így a kocsi a legcélszerűbb utat választja.

Az olasz ED cég kitolja a tervezés határait koncepcionális sportautójával. A Torq névre keresztelt automata kocsinak nincs szélvédőüvege. A vezető beépített képernyőkön figyelheti az utat. A teljesen elektronikus járművet nem lassú, városi vezetésre szánják, négy erős motorja van, mindegyik kerekéhez tartozik egy.

A Volkswagen is bemutatta, miként képzeli el a jövőt. Ehhez a négyajtós hibridautóhoz az egykori sportkocsikból szerezték az inspirációt. A Sport Coupe GTE négykerék-meghajtású konceptautót LED-elsőlámpákkal szerelték föl. Háromliteres turbó V6-os benzinmotorja van, és két elektronikus motorja.

- Amit itt látunk, az egy négyajtós hibrid coupé. Amit meg akartunk alkotni, azt láthatják a kocsi formáján. Letisztult és dinamikus a vonalvezetése. Ha megnézzük a kocsi sziluettjét, nagyon drámai testet látunk, izmos kormányívvel – mondja Tobias Suhlmann, a Volkswagen külső dizájnjának egyik felelőse.

James Glickenhaus amerikai mágnás és autótervező legújabb modellje az SCG 003 versenyautó. Az SCG a Scuderia Cameron Glickenhaus rövidítése, a 003 pedig azt jelzi, hogy ez a milliárdos harmadik projektje. A kocsi hamarosan bizonyíthat: részt vesz májusban a Nürburgringi 24 órás Autóversenyen.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Hamarosan érintőkártyaként is használhatjuk okostelefonunkat