rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A násznépnek álcázott menekültekről szóló dokumentumfilm nyert Genfben


cinema

A násznépnek álcázott menekültekről szóló dokumentumfilm nyert Genfben

Az idei genfi Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztiválon (FIFDH) bemutatott több mint 40 politikai témájú dokumentumfilmből nyolcnak a svájci városban tartották a nemzetközi premierjét. A zsűri elnöke Eric Cantona, a legendás francia focista volt, aki maga is elkötelezett filmes. A fesztiválhoz, amely ezúttal a „Film, téma, vita” mottót választotta, Edward Snowden videokonferencián csatlakozott. Sokan eljöttek a vetítésekre.

- Nagy sikert arattunk idén. Rendkívül kreatív volt a hangulat. Egyre többen vannak azok, akik igényt tartanak arra, hogy történeteket meséljenek nekik. A vetítések után szívesen összejönnek beszélgetni, vitatkozni, megoldásokat keresni a különböző emberi jogi kérdésekben – mondta a fesztivál igazgatója, Isabelle Gattiker.

A fődíjat egy olasz újságíró dokumentumfilmje az On The Bride’s Side (A menyasszony násznépe) nyerte el. Gabriele del Grande barátai segítségével és közösségi finaszírozással valósította meg ötletét.

Egy palesztin költő és az olasz újságíró Milánóban találkozik öt palesztin és szíriai menekülttel, akik Lampedusán keresztül érkeztek Olaszországba. Elhatározzák, hogy segítik őket abban, hogy eljussanak Svédországba. Az egyik palesztin lányt mennyasszonynak, magukat és a többieket pedig násznépnek álcázva négy nap alatt háromezer kilométert utaznak.

- Azok, akik bíznak az embercsempészekben az életüket kockáztatják, mikor tengerre szállnak. Sok ezren meghaltak már. Mi, akik ezt a filmet készítettük, nem tartjuk tiszteletben a bevándorlási törvényt. Azt szeretnénk, ha a hatóságok elgondolkodnának azon, hogy ideje változtatni a jogszabályokon. A film nem csupán egyfajta engedetlenségi akció, a barátságról és a Földközi-tenger népeinek szolidaritásról is szól – magyarázta Gabriele del Grande.

A Barbara Hendricks Alapítvány díját a Spartacus és Cassandra alkotói kapták. A francia dokumentumfilm két roma gyerek történetét meséli el, akiknek választaniuk kell szüleik és a szebb jövő ígérete között.

Spartacus és Cassandra egy illegálisan működő cirkuszban él egy fiatal artistával, aki segíteni próbál nekik. Amikor a hatóságok megtalálják őket, a gyerekeket nehéz választás elé állítják: vagy visszamennek az utcán élő szüleikhez, vagy elfogadják, hogy nevelőszülők kerülnek, ahol viszont fedél lesz a fejük felett és járhatnak iskolába.

- Ez a film megmutatja az életünk korábbi szakaszát, és ez egy viszonyítási pont. Láthatjuk, milyen volt, amikor kicsik voltunk. Számunkra ez egy családi film – mondta a filmben szereplő fiú, Spartacus Ursu.

- Nagyszerű dolog, hogy eljöhettünk ide – tette hozzá testvére, Cassandra Dumitru.

Az 1985-ben alapított genfi székhelyű Kínzásellenes Világszervezet fődíját a Csecsenföld, háború nyom nélkül (Tchétchénie, une guerre sans traces) című francia dokumentumfilm, Manon Loizeau alkotása
nyerte el.

A film arról a több ezer férfiról szól, akiket Csecsenföldön elrabolt az orosz milícia. Manon Loizeau, a neves riporter, aki jól ismeri Csecsenföldet, most olyan férfiakat és nőket mutat be, akik most még inkább rettegnek, mint a háború és a megszállás idején.

- Ma Groznij egy kicsit Dubai és Las Vegas keveréke, már nincsenek meg a háború nyomai. Nem könnyű ott dokumentumfilmet forgatni, 10-12-szer is el kellett mennünk, mert azok, akik nyilatkoznak, kockázatot vállalnak, és már nemigen mernek beszélni. Ez valóban egy igazi diktatúra, ahol már nem lehet nyíltan beszélni. Aki megszólal ebben a filmben nagyon bátor ember – magyarázta Manon Loizeau.

A Charlie’s Country (Charlie országa) című ausztrál alkotás két díjat is bezsebelt: az ausztrál bennszülöttek nehézségeit feltáró keserédes történet a legjobb játékfilm címe mellett elnyerte az ifjúsági zsűri elismerését is.

- A Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál egyértelműen bizonyítja, hogy a dokumentumfilmek fontos társadalmi és politikai szerepet játszanak azáltal, hogy ezeket a témákat a nyilvánosság elé tárják és reflektálnak világunk legsötétebb oldalaira – az Euronews nézőit Wolfgang Spindler tudósította Genfből.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Liza, a rókatündér a Fantasporto zsűritagjait is megbabonázta

cinema

Liza, a rókatündér a Fantasporto zsűritagjait is megbabonázta