NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Így foglalták vissza a Krímet

Így foglalták vissza a Krímet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy televíziós interjúban nyíltan beszélt arról, hogyan adott parancsot egy éve a Krím-félsziget Ukrajnától való

HIRDETÉS

Vlagyimir Putyin orosz elnök egy televíziós interjúban nyíltan beszélt arról, hogyan adott parancsot egy éve a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakítására. Az interjú előzetesét vasárnap este mutatta be a Rosszija 1-es állami tévécsatorna.

Az interjú abból az alkalomból készült, hogy a korábban Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet tavaly március 18-án, azóta is vitatott módon Oroszország megszerezte.

A közelgő évforduló alkalmából a terület vezetője azt mondta, hogy az egy évvel ezelőtti eseményeknek a lakosság körében 90%-os a támogatottsága. Ahogy mondta, személyesen kéri a nyugati sajtó képviselőit is, hogy előzetes bejelentkezés nélkül menjenek a Krímbe, és erről győződjenek meg maguk is.

Másként látják az elmúlt egy év eseményeit és történéseit a félsziget lakói.

Egyikük szerint az Oroszországhoz való csatlakozás hozott pozitív változásokat is az életükben, de számára az jelenti a gondot, hogy a piacon minden egyre drágább.

Messze nem ennyire pozitív képet fest a krími hétköznapokról az egyik jogvédő szervezet helyi munkatársa.

Folyamatosan tapasztaljuk a személyiségi és közösségi jogokat érintő korlátozásokat. A szabad gyülekezés és szabad véleménynyilvánítás joga csorbult az elmúlt egy évben, csakúgy, mint a szólásszabadság joga is – mondta Andrej Kresko.

Tavaly február 22-én – miután a Kijevben több hónapon át tartó nyugatbarát tüntetések véres összecsapásokba torkolltak – az ukrán parlament eltávolította posztjáról a fővárosból elszökött Viktor Janukovics oroszbarát elnököt, és Kijevben hatalomváltás zajlott le.

Erről az időszakról az orosz elnök ma ezt mondja:

„A Kremlbe rendeltem a titkosszolgálataink és a védelmi minisztérium vezetőit, és azt a feladatot adtam nekik, hogy mentsék meg az ukrán elnök életét, (különben) egyszerűen elpusztították volna” – meséli Vlagyimir Putyin az előzetesen közzétett interjúrészletben.

„Ez 22-ről 23-ra történt, reggel 7 órára végeztünk. Távozóban minden kollégának azt mondtam: kénytelenek leszünk hozzálátni a Krím Oroszországhoz való visszacsatolásához” – folytatja az irodájában meginterjúvolt elnök, akinek mondatait harci helikopterek és páncélosok bevetését mutató képsorokkal vágták össze.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Putyin beismerte, hogy meg akarta szerezni a Krím-félszigetet

Titokban tárgyal a Kreml a Moszkvában bebörtönzött amerikai újságírót érintő fogolycseréről

Putyin: Nem támadunk meg egyetlen NATO-tagállamot sem