rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Bemutatták hétfőn az Apple okosóráját


Amerikai Egyesült Államok

Bemutatták hétfőn az Apple okosóráját

Bemutatta okosóráját hétfőn az Apple San Fransiscóban- az amerikai cég ezzel olyan piacra lépett be, amely már erősen telített. Több vállalat okosórái is már jó ideje megvásárolhatók- de az Apple terméke meghatározóvá válhat.

A szerkezettel lehet hívásokat fogadni és indítani, zenét hallgatni, vásárolni, és felméri használója fizikai állapotát is.

A számtalan alkalmazást kínáló okosórát először csak néhány országban kezdik el árusítani, így az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, valamint Hongkongban.

Az okosóra az első termék, amelyet Tim Cook vezetése idején fejlesztettek ki. A vezérigazgató lelkesen beszélt a szerkezetről:

- Egy beépített hangszóróval és mikrofonnal hívásokat fogadhat az óráján. Ötéves korom óta szerettem volna ezt megtenni. Végre elérkezett a napja!

Az Apple okosórájának háromféle modellje lesz- a kezdő ár 349 dollár míg a legdrágább luxusmodell 10 ezer dollárba (2,8 millió forint) fog kerülni.

Az Apple Watch április 24-étől lesz megvásárolható először csak kilenc országban- az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában, valamint Hongkongban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Egy líbiai olajmezőn ejtett túszokat az Iszlám Állam