rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Netanjahu Irán ellen szónokolt Washingtonban


Amerikai Egyesült Államok

Netanjahu Irán ellen szónokolt Washingtonban

Az iráni atomprogram felszámolásáért kampányolt az izraeli kormányfő az amerikai képviselőházban kedden.

Benjamin Netanjahu washingtoni látogatása enélkül is feszültséget szült az amerikai belpolitikában, hiszen a Fehér Ház háta mögött bonyolódott a meghívás. Obama elnök ezúttal nem is fogadja az izraeli miniszterelnököt.

Benjamin Netanjahu az Egyesült Államok és Izrael politikai és baráti szövetségére apellálva összefogást sürgetett mondván, hogy csak így vethetnek véget a jogtiprásnak és a terrornak, amelyre Teherán feljogosítva érzi magát.

Ezután hosszan elemezte az iráni atomprogram körül kialakult helyzetet, amely szerinte sokkal közvetlenebb fenyegetést jelent, mint azt a nemzetközi közösség gondolja.

Ami Iránt és az Iszlám Állam dzsihadistáit illeti – mondta az izraeli kormányfő -, az ő esetükben nem igaz, hogy az ellenségünk ellensége a barátunk.

Benjamin Netanjahu hosszan fejtegette Irán szerepvállalásának ellentmondásait az amerikai kongresszus együttes ülésén, és tragikus fordulatot helyezett kilátásba.

Véleménye szerint legyőzni az Iszlám Állam terroristáit, de közben lehetőséget adni Iránnak, hogy atomfegyvert építsen, gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy csatát megnyerünk, de a háborút elveszítjük.

Az izraeli kormányfő keddi washingtoni beszéde tehát a várakozások szerint alakult, és nagy sikert aratott az amerikai kongresszusban. Banjamin Netanjahu arra buzdította az amerikai törvényhozást, hogy álljon ki meggyőződése mellett, ne hagyja, hogy az iráni atomprogram egérutat nyerjen a nemzetközi diplomácia útvesztőjében.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Chile

Chile: egy kilométer magasba lövelli a lávát a Villarraca